Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid

Van olyan kormányintézkedés, amit jónak tart, de ettől még a magyar kormány illiberális mintaállam, amelynek egyes döntései ellen már csak azért is ki kell állnunk, hogy tudjunk mit mondani a gyerekeinknek -– mondja a hvg.hu-nak Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, akit nemrég a Politico politikai magazin az év meghatározó személyiségei közé választott.

hvg.hu: Kikiáltották Orbán legnagyobb ellenfelének. Mégis, van olyan kormányintézkedés, amit dicsérni tudna? 

Pardavi Márta: Amit alapvetően jónak, fontosnak tartanék, az az, amit a kormány választások után mondott: fontos a versenyképességgel és a demográfiával valamit kezdeni, és hogy a kettő szorosan összefügg. A demográfia pedig a családvédelem, a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és a munkavállalási kedvének növelésével függ össze. Ez jó dolog. Esélyegyenlőségi, emberi jogi szempontból is fontos célt, szakpolitikát lehetne hozzárendelni. Azt gondoltam, hogy végre, a rettenetes narratíva helyett itt egy érdemi kormányzati lépéseket lehetővé tevő cél. 

A másik kérdés viszont az, hogy ez hogyan valósul meg. Tényleges, az állampolgároknak is fontos intézkedések következnek, vagy jön egy "A migrációval szemben mi a magyar állampolgárok érdekeit védjük"-szerű kizárólagos, megosztó, "mi kontra ők" narratíva. Egyelőre sajnos nem világos, hogy melyik irányba megy a dolog, és kérdéses, hogy a most 22 évesek vajon úgy fogják-e érezni a kormány lépései hatására, hogy Magyarország az a hely, ahol 20 év múlva is érdemes élni.

©

hvg.hu: A Politico mellett a Helsinki Bizottság és ön is kapott elismeréseket ebben az évben: Human Rights First vagy a Pro Asyl-díjat említhetnénk, valamint a LIBE-meghallgatáson is szót kapott. Akkor ez most egy sikeres év volt? Megismerte önt és a Magyar Helsinki Bizottságot a külföld is?

P. M.: Már 2017-ben is kaptunk fontos díjakat, és ezek két tényezőnek köszönhetők: egyik a kontextus, tehát hogy Magyarország emberi jogi szempontból nem csak aggasztó hellyé vált, hanem vezető szerepet tölt be az illiberális trendben. Mi lettünk az „illiberális mintaállam”, és ez óriási érdeklődést vált ki. Nincs olyan konferencia, szakmai esemény, cikk, amelyben Magyarország ne lenne ott az első három helyen. És ebben a közegben emberi jogokkal foglalkozni érdekes. Az összes ilyen díjat olyan országokból származó emberek, szervezetek kapják, akik más tájakon dolgoznak – ritka, hogy európai uniós tagállamban működő szervezet kapjon ilyen díjakat. Maximum akkor, ha olyan globális témákkal foglalkoznak, mint a felmelegedés. 

A másik tényező pedig a Magyar Helsinki Bizottság tevékenysége. A kontextus sok kihívás elé állít mindenkit: mit kellene tenni? Megszólalni, kimenni az utcára vagy otthon maradni, akár rossz szájízzel? Mi kezdetben inkább ösztönösen, a végzett munka sodrásában mentünk előre, aztán egyre tudatosabban úgy döntöttünk, hogy egy ilyen szűkülő, a sokszínűséget és a demokratikus pluralizmus eszméjét tagadó közegben nagyon fontos kiállni magunk és a társadalom miatt is. És ez a meggyőződés minden megbeszélésen erősödik bennünk.

Azért kell ezt csinálni, hogy 20-30 év múlva, amikor a gyereked megkérdezi, hogy te akkor ott mit csináltál, hova álltál, mennyire álltál ki magadért vagy másokért, akkor megnyugtató választ tudjunk adni. Ezt a kérdést akár mindennap meg kell válaszolni ahhoz, hogy évtizedekkel később jó választ adhass a gyerekednek. És akármennyire is patetikusan hangzik mindez, sok ember megéli, nemcsak mi, hanem újságírók vagy egyetemi oktatók is. Nekünk könnyebb dolgunk van, mert a szervezeti kultúránk, értékeink egyértelművé teszik, hogy nemcsak gondoljuk ezeket, hanem cselekedetbe, kiállásba is át szeretnénk fordítani. Ez a dilemma sok százezer ember dilemmája, és a díjak a dilemmára adott válaszunk visszaigazolásai is. 

©

Adhatnánk más válaszokat is: hirtelen foglalkozhatnánk olyan témákkal, amelyek népszerűbbek, a kormányzat által manipulatív közvélekedésnek engedve lemondanánk bizonyos témákról. Megértem, ha más civil szervezet ezt az utat választja. Sok oka lehet ennek, nem biztos, hogy az elvek megtagadása van mögötte, hanem a reálpolitika, túlélési ösztön. Nálunk ez nem működik. Aki ide reggel bejön, nem azzal az érzéssel fog távozni, hogy na, ma sem mondhattam el a véleményemet, vagy a véleményem retorzió követte, vagy nem tudtam önmagam vállalni. Meg kell mutatni, hogy ezt így is lehet csinálni. És ha aki ezt megtehetné, mégsem teszi meg csak azért, hogy egyszerűbbé tegye az életét, az ezzel másoknak is aláássa a hajlandóságát, a saját maguk felvállalásának lehetőségét. 

hvg.hu: Az érem másik oldala viszont az, hogy a kormányzati média kiemelten támadta a Helsinki Bizottságot. Mi lett a támadások szaldója, hány per zajlik vagy zárult le? Hogy állnak a helyreigazítások, kártérítések?

P. M.: Első körben azt kell átgondolnunk, hogy érdemes-e az energiáinkat ezekbe az ügyekbe fektetni, mert öncélú szélmalomharcnak is tűnhet, amikor nekünk nem az az első számú missziónk, hogy saját jó hírnevünket védelmezzük a sajtóperekkel. Kevesebbet akarunk magunkkal foglalkozni, mint az ügyfeleink ügyeivel. 2018-ban jó sok, pár tucat sajtó-helyreigazítási eljárást indítottunk. Ha ennek a szerkesztőségek nem tesznek eleget, akkor indítunk sajtópert. Ezek jelentős része folyamatban van, és ahol jogerős vagy elsőfokú ítélet van, zömében megnyertük. 

De ezeket nem nehéz megnyerni, mert olykor kifejezetten blőd hazugságokon alapulnak. Mégis muszáj kiállni, mert a jó hírnéven kívül más vagyontárgyunk nincs, csak a hitelességünk, és amikor ezt ássák alá, akkor egy határon túl ezt muszáj visszaverni. Hogy ennek mi a hatása? A hazugságáradat nem áll le, de volt olyan, hogy például az Origo per nélkül helyreigazította a cikkét. 

A kormánynak a nemzeti konzultációban tett állítását a kormany.hu-n kéne címlapon helyreigazítani, és látszik, addig húzzák a jogorvoslatot (most már a jogerős ítélet felülvizsgálata a Kúriánál van), ameddig csak lehet. Frusztráló, hogy ez a hazugság 8 millió állampolgárhoz jut el, és a jóvátétele messze nem jut el ennyi emberhez, főleg nem egy ilyen folyamatosan erodálódó médiatérben. A sajtó szabadsága a legfőbb emberi jogi kérdéssé válik, ezt látjuk a munkánkban nap mint nap.

hvg.hu: A folyamatos negatív sajtójelenlét mégis folyamatos publicitást biztosít a Helsinkinek, hogy csapódik ez le a társadalomban? 

P. M.: Úgy látjuk, a társadalom ebben a kérdésben is végletesen megosztott. Az emberi jogi szervezetek munkáját a többség hasznosnak véli, ahogy a civilek hatalmat ellenőrző munkáját is a többség fontosnak tartja, ezt 2017-ben kutatások mutatták ki. A kormány ezt a bizalmat próbálja meg aláásni, ennek ellenére ez a bizalom megvan. A benyomásaink vegyesek: sokan meglepetésszerűen támogatják a Helsinki Bizottságot. Van, aki csak kedveset ír, van, aki szolgáltatást ajánl fel, van, aki támogat bennünket, ez szuper. Az ügyfeleink megvannak, nő az egyszázalékos bevételünk, a CÖF-nél jóval több támogatást kapunk mi, és a többi ismert jogvédő civil szervezet is. 

De negatív élmények is vannak, mégpedig ciklikusan: amikor a kampányban megjelentek konkrét ellenséges üzenetek, azok persze a mi Facebook-oldalunkon is megszaporodtak. Lehet tudni, hogy ez nem teljesen spontán módon van így: koordinált, adott esetben fizetett bérkommentelők is részt vesznek ebben. A LIBE-bizottsági meghallgatást élőben közvetítette a köztévé. Ezt nem tudtam, a kollégáim viszont igen a telefoncsörgésekből, mert annyian telefonáltak, nagyon sok csúnya üzenet jött. És most is érkeznek, ezeket meg kell tanulni kezelni, nem szabad nagyon a szívünkre venni őket. De azért amikor megjelenik valakinek a neve a Figyelő-listán, az azért dühöt és szomorúságot vált ki.

Pár hete történt meg először, hogy az utcán valaki beszólt. Erről mindig kérdeznek, és eddig nem volt ilyen. Most teljesen váratlanul ért: egy mozgólépcsőn a fölöttem álló szólt le nekem, hogy „Ja, maga az, felismerem a tévéből, magát azért fizetik, hogy idehozza a migránsokat, maga az a Pardavi”. Mondta-mondta, nem is értettem, mit akart, annyira megdöbbentem, hogy utánamentem, és megkérdeztem, hogy mi a probléma, mondja el. Rövid ideig beszélgettünk, a végén azt mondta, „jó, látom ez a probléma ennél bonyolultabb, jobb lenne ezt egy kávé mellett megbeszélni, mint itt”, ami szerintem óriási eredmény, ebből ennyit lehetett szerintem kihozni. 

©

hvg.hu: 2018 milyen év volt az emberi jogok terén világviszonylatban és Magyarországon? Hiszen erőteljes populista előretörés figyelhető meg világszerte. Mennyire illeszkedünk a trendbe?

P. M.: Mint mondtam, a magyar fejlemények illeszkednek a trendbe, sőt a rossz trendet diktálók közé tartozunk. De fontosabb ezt nagyobb távlatokban is nézni. Ma, az emberi jogok világnapján az Emberi Jogok Nyilatkozatának aláírásának 70. évfordulóján sokkal jobb helyen élünk, mint amilyen akkor volt a helyzet globálisan. 

De 2018-ban romlás figyelhető meg: újságírókat öltek meg Európában, és azt lehet látni, hogy az elvárható válaszok, hatékony vizsgálatok is elmaradnak az ügyükben. Ehhez képest Magyarországon azért nem ilyen rossz a helyzet. Mert minőségében más a dolog: nem kell újságírókat bebörtönözni, megölni, vagy reggel Volgát küldeni értük, elég a reklámbevételeket vagy a tulajdonosi struktúrát átalakítani úgy, hogy az elnyomás kiteljesedjen. És 2018-ban felgyorsultak ezek a folyamatok. 

Született olyan törvény, amely kifejezetten egyénekre utazik: a Stop Soros, ennek felvezetéseként Orbán Viktor azt mondta a Kossuth rádióban március 30-án, hogy tudjuk, hogy 2000 zsoldos dolgozik Magyarországon, pontosan tudjuk, hogy hol vannak, mit csinálnak, és pár nappal később megjelentek a listák, hogy kikre is kell gondolni. Aztán jött a bevándorlást támogató szervezetek megregulázásának igénye, majd jöttek hozzánk, a Menedék Egyesülethez és az Amnestyhez is matricázással megbélyegezni. Ezekre a személyes támadásokra korábban nem volt példa. 

Aztán, a legtöbben talán nem számítottak arra, hogy a CEU-nak el kell mennie. Ugyanakkor azt sem vehettük olyan biztosra, hogy az Európai Parlamentben meglesz a többsége a Sargenitini-jelentésnek, én nagyon meglepődtem, hogy meglett. Hogy aztán ezzel az Európai Néppárt EP-képviselői csak kipipáltak valamit, vagy a következményeket ugyanilyen elánnal viszik tovább, majd meglátjuk, egyelőre az EPP-ben inkább a kipipálás tűnik befutónak. Vegyes a kép. 

hvg.hu: Sokan bíznak a külföldi plénumokban, szövetségi rendszerekben, amelynek tagjai vagyunk, remélik, hogy ők majd megregulázzák Magyarországot. Ugyanakkor a CEU-ügyben az amerikai reakció inkább csalódást keltő volt, a 7-es cikkely szerinti lejárás sem tűnik markáns és gyors eszköznek. Mennyire van a sorsunk a saját kezünkben?

P. M.: Szinte teljesen a saját sorsunk urai kell legyünk. Azért is, mert ha nekünk, akiknek a bőrére megy a dolog, nem fontos, akkor miért kéne, hogy másnak ennél fontosabb legyen? Nehéz úgy támogatókat találni, hogy ha az érintettek nem hisznek benne, nem tartják fontosnak, nem tesznek bele lelkesedést, energiát, kitartást. Ha mi magunk rendesen kiállunk valami mellett vagy ellen, akkor lehet, hogy ez itthon is eléri a célját, nem kell hozzá máshonnan támogatást remélni. Az egyetlen komoly ok, hogy ez az EU-ban is fontossá vált, az az, hogy ez az ő életükre is hatással van. 

Ennek semmi köze a magyarokkal szembeni rokon- vagy ellenszenvhez. Amikor egy holland, spanyol vagy svéd képviselő kiáll a magyar demokrácia ügyéért, az EU-s források korrupt felhasználása ellen, akkor azért teszi, mert az ő szavazóira és a saját életére is nagy befolyással van. A klubtagság ezzel jár. 

©

Ha azt látják kint, hogy a demokrácia nem fontos a magyaroknak, akkor elutasítás lesz a reakció: „nem szeretnék, ha náluk is ez lenne az uralkodó személet, kerüljön ez tőlük minél távolabb”. Ez egy reális veszély, hiszen az unió jövőjéről van szó, és kiszorulhatunk a perifériára, amivel biztos nem járunk jól. Ha fontos nekünk a demokrácia, más is támogatni fog minket. Ha viszont nem, vagy nem tud teret kapni a mi demokratikus meggyőződésünk, akkor nem fognak mellénk állni, és biztos, hogy mi fogjuk húzni a rövidebbet. 

Ki kell tehát mutatni, hogy nekünk a demokrácia fontos, még ha ez ellen a kimutatás ellen sok tényező hat is, egyre kockázatosabb csinálni. De csinálni kell, mert különben magunknak okozunk kárt itthon és Európában egyaránt.      

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Rekorder látványosság került a felújított Szépművészetibe

Rekorder látványosság került a felújított Szépművészetibe

Sokat stresszel a gyerek? Figyeljen oda, mert akár depresszió is lehet belőle

Sokat stresszel a gyerek? Figyeljen oda, mert akár depresszió is lehet belőle

Ez érdekes: mágneses okostelefont tervezett a Samsung

Ez érdekes: mágneses okostelefont tervezett a Samsung

Sokkal könnyebb lesz a földhivatali ügyintézés, ha valóra válik a kormány terve

Sokkal könnyebb lesz a földhivatali ügyintézés, ha valóra válik a kormány terve

17 millió forintot kapott egy csaló egy 89 éves nőtől

17 millió forintot kapott egy csaló egy 89 éves nőtől

Még sosem gyilkoltak annyit Mexikóban, mint tavaly

Még sosem gyilkoltak annyit Mexikóban, mint tavaly