A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
„A rendszerváltás szegény, szerencsétlen árváinak ez a neo- és posztfasizmusa, amint ezt ösztönösen vagy félig ösztönösen mindenki tudja, sok tekintetben a liberalizmus visszája.
Történelmi bosszú nem is azért, mert a liberalizmus az, ami, hanem azért, mert a liberalizmus voltaképp egyedül maradt a páston mint a jelenlegi rendszer adekvát legitimációs ideológiája, népszerűtlenül, de igazi versenytárs nélkül.”
A jelenség, amelyet másfél évtizedes, híres esszéjében (Szegény náci gyermekeink. Élet és Irodalom, 2004. október) Tamás Gáspár Miklós szemrevételez, ma világszerte alt-rightként ismert.
Elmondhatjuk, hogy valamiben Magyarország megelőzte a korát, és akiknek nem tetszik ez a kor, maliciózusan hozzátehetik: előbb volt nekünk rossz. A kezdetben periferikus irányzat 2006 őszén áttört, a magyar jobboldal meghatározó tényezője lett, és nagyobbrészt a generációs bázisú Jobbikban lelt politikai képviseletre. 2010-et követően számtalan változáson esett át, és fokozatosan csúszott át teljesen a Fideszhez. De pontosan mi is az, ami „átcsúszott”, milyen irányzatról beszélünk, amely ma már a kormányzás érzületi hátországát adja?
| Mi is az az alt-right? |
| Nincs központi ideológiája és irányítása, gyűlölködő körök és blogok laza hálózata, amelyeket az köt össze, hogy elutasítják például a politikai korrektséget, a kisebbségi jogokat, a kulturális baloldalt, a feminizmust, a gazdasági liberalizmust. Az alt-rightosok nem használják ugyan a faji kategóriát, de ellenzik a bevándorlást, mondván, az a „fehér”, nyugati, keresztény civilizáció alapjait fenyegeti. Azért vannak köztük nácik is, például a "fehér nacionalisták". Az Amerikából indult mozgalom eredettörténetét és irányzatait ebben a cikkben mutatjuk be. |
A válasz nehéz, és a jelenség lényegét érinti. A magyar alt-rightnak, távoli, amerikai testvéréhez (lásd a keretesben) hasonlóan nincsenek elvi tételei, önálló szellemisége, pragmatikus céljai. Nincs saját stílusa, nincsenek egyértelműen hozzá köthető divatirányzatok, sőt leginkább a korai balos, anarchista, brit peremvárosi kulturális jegyek jellemzik. „Nem idegen tőlük a kicsapongás, a csoportszex, a mélabú, a heroin, a kokain, a vállalkozás, a bilbaói operaház, a velencei Guggenheim, a kasseli Documenta, a balos antiglobalizmus. Kezükben a Pesti Est, szívükben a sötét gyűlölet” – írja a már idézett cikkében TGM. „Persze, fölveszem az öltönyt, de ha rám guglizol, láthatod, pólót hordok, és hardcore punkot hallgatok” – ezt már Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója mondja a HVG-nek az előbbi jellemzés öntudatlan igazolásaként.
Békés, aki néhány hete a Magyar Idők című kormánylapban „konzervatív kulturális dekolonizációt” hirdetett, nem sorolja magát az alt-righthoz, ugyanakkor a megállapításai fontos viszonyítási pontként szolgálnak ebben a közegben, és Orbán Viktor tusványosi beszédében is visszaköszöntek. „2018 tétje: korszak lesz-e a rendszerből. A rendszer politikai rend, a korszak viszont több ennél: rá jellemző kulturális miliő; vagyis szellemi eredmények összefüggése, közös hangulat és társas gesztusok sajátos közege, ízlésvilág, a viselkedés módja. [...] A korszakot kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások alkotják. Most a feladat nem kevesebb, mint az idő összeillesztése – számára megfelelő kulturális korszakba ágyazni a politikai rendszert” – fogalmazott januárban a radikális gondolatvilágú történész.
„Egy korszak mindig több, mint egy politikai rend. A korszak egy ízlésvilág, egyfajta viselkedési mód. A korszakot inkább kulturális áramlatok adják. Kulturális korszakba kellene ágyazni a politikai rendszert”
– ezt pedig már a miniszterelnök fejtegette a múlt héten Tusnádfürdőn. Békésnek azonban igaza van, hogy ő atipikus szereplő: téziseket akar adni egy tézisektől idegenkedő világnak.
A közösségi média gyűlöletposztjaiból, kommentjeiből és a radikális online fórumokról a kormány propagandalapjaiba beszivárgó és ott már mainstreammé vált alt-right irányzat nem más, mint a hol baloldalinak, hol liberálisnak titulált intellektuális és politikai elittel szembeni dühös fölhorgadás. A második világháború utáni rend elutasítása úgy, hogy közben azonosítják ezzel a renddel a vele szemben megszületett '68-as baloldali áramlatokat. De főleg tagadása a hidegháború utáni, vélelmezett korszellemnek, világnézetnek és beszédmódnak (politikai korrektség). Fölhorgadás/elutasítás/tagadás: azaz reakció. Az alt-rightot – itt is, ott is – a képlékeny (és mint ilyen, könnyen manipulálható) ellenségkép fűzi össze. Az, hogy az ellenségek közé ki nyer besorolást, teljesen önkényes szempontokon nyugszik. Lehetnek valódi liberálisok, virtigli baloldaliak, technokraták, radikális feministák, sznobok, a sznobok kedvencei, kifakult, ódivatú konzervatívok és ugyanígy: a migránsok.
A velük való szüntelen háborúskodás mozgatja az olyan fórumokat, mint a 888.hu, a Pesti Srácok, az Echo TV több műsora (kiemelten a „Kemény Mag” nevű lumpenizált Heti Hetes), az Origo és a Magyar Idők belpolitikai és kulturális rovata, némely kormányközeli intézmény kiadói részlege és rendezvénye, és így tovább. A 888.hu és az alt-right közti rokonságot nem tagadja G. Fodor Gábor, a portál főszerkesztője, a kormány kiemelt partnerének, a Századvég Alapítványnak a stratégiai igazgatója. Úgy véli, a világban zajló politikai gondolkodásban kevés az innováció, az alt-rightban legalább van gondolat. A magyar jobboldal egyik szellemi forrásának nevezi a mozgalmat.
Nem vitatva ezt a vélekedést, az áramlatban leginkább ellentmondások sorát lehet fölfedezni. Miközben az alt-right hadakozik és káromol, az erőt élteti és a gyengéken gúnyolódik, addig ikonjai (Trump és Orbán, Steve Bannon és Bayer Zsolt) sűrűn hivatkoznak a kereszténységre. Arra a kereszténységre, amelynek a legnagyobb felekezetét vezető Ferenc pápa az alt-rightosok egyik fő célpontja. Elvitatják továbbá a megváltás egyetemességét, fönntartva a kereszténységet a fehér európai és amerikai közösségnek.
Ellentmondásos a liberalizmushoz fűződő viszonyuk is. A „liberális világrend” meghaladását ígérik, ám messzemenőkig élvezik a liberális alkotmányok által szavatolt jogosítványokat. Sőt a radikális feministákkal, az amerikai campusokon valóságosan létező, Magyarországon csak bizonyos szubkultúrákban jelen lévő safe space fölfogással, azaz a túlhajtott politikai korrektséggel szemben az egyik legfontosabb alapjog, a szólásszabadság védelmezőinek szerepében tetszelegnek.
Jeszenszky Zsolt és Milo Yiannopoulos. Alma a fájától
Facebook / XXI. Század Intézet
Ezen a ponton találunk egy közös vonást, amely áthatja az alt-right egészét, és magyarázza a feministákkal szembeni engesztelhetetlen ellenszenvet és az alt-right által megteremtett modor meglepő sikerét: a tömény szexizmust. Egyes megközelítések szerint a férfi-női kapcsolatra, főleg a kapcsolatba lépésre életidegen érintkezési formákat akarnak kívülről rákényszeríteni. Ez viszont nem csupán férfiak sokaságát bizonytalanítja el, de a nőket is megfosztja az „igazi” férfiaktól. Mindenesetre tény, hogy Trump hangfelvételen rögzített vaskos, macsó tahósága vagy Orbán „nőügyekkel nem foglalkozom” kiszólása egyáltalán nem ártott a megszólalóknak, még a nők körében sem. Ami azt jelenti, hogy erre a modorra van társadalmi igény, és az alt-right erre rezonál. Orbán János Dénes, a legújabb kultúrharc egyik hadtestparancsnoka így köszöntötte a Magyar Időkben Trump megválasztását: „Remélem, amikor a CIA az asztalára teszi ezt a cikket, Trump bátyó mosolyogni fog szexista ízű mondataimon: ilyen szép first ladyje még sosem volt Amerikának, csupa pajzán gondolat támad a férfiemberben.”
A Trump posztjait és a magyar sajtót elborító gyalázatos hangütés alighanem spontán reakció. Az illem át tud csapni mesterkélt etikettbe, a tapintatos beszéd elvont, érzelemmentes, óvatoskodó fogalmazásba. Ennek ellenhatása az a közönségesség, amely a fent említett orgánumok összetéveszthetetlen ismertetőjegye. Az alt-right megteremtette, a magyar kormány pedig pénzzel megtámogatta azt a lehetőséget, hogy lubickolni lehet a bárdolatlanságban, a tabudöntögetésben. Amikor májusban egy színes bőrű menedékkérő három emeletet mászva megmentett egy csecsemőt egy párizsi erkélyen, ebből a 888.hu cikkírója azt a következtetést vonta le, hogy „vigyázni kell a kisgyerekekre, és magasabbra kell építeni a kerítést”.
Nehéz elképzelni, hogy ezt követően még létezik olyan verbális korlát, amelyet le lehet dönteni. A vállalt bunkóság viszont lazának és menőnek tetszik: fiatalosnak. A magyar alt-right nemzedéki jellegű jelenség. A cikk elején idézett esszé írásakor – az ifjúságkutatók által már magától értetődően használt – kuruc.info-nemzedékre vonatkozott. Az ide tartozók egy része a Jobbik színeváltozásával átgondolta nézeteit, más része elvei érintetlenül hagyása mellett maradt a Jobbiknál, de nem alkotja az alt-right közönségét, vannak azonban, akik elfideszesedtek. Hozzájuk azután fiatalabbak és idősebbek is csatlakoztak – korosztályi alapon. Ismét nem valami közös köti össze az ide tartozókat, hanem a közös ellenség. Azaz a '68-asok. Őket emlegette Orbán Viktor is, holott annak a generációnak a legfiatalabbjai is a hatvanas éveik második felében járnak. Szembe lehet azonban állítani velük a '90-eseket, akik lehetnek a rendszerváltók, de a rendszerváltás környékén születettek egyaránt.
Az Echo TV trollcsapata. Fiataloskodó, vicceskedő
Az alt-right Magyarországon nem fiatalos jelenség, hanem fiataloskodó. Az irányt pedig ismételten Orbán Viktor jelölte ki, amikor 2015-ös kötcsei beszédében a „csata megnyerésének” a kulcsát abban találta meg, hogy a fiatalok számára vonzóvá kell tenni a „mindennapi nacionalizmust”. Ennek érdekében pedig a kommunikáció legyen – írta elő a miniszterelnök – „modern, cool, trendi, szexi, fancy”. Ezt a funkciót tölti be jelenleg az alt-right, amely a benne részt vevőknek, a hozzá igazodóknak, a toposzait átvevőknek azt az élményt kínálja, hogy a régivel szemben képviselhetik az újat. Ezt emeli ki G. Fodor is, amikor arról beszél, hogy ez az attitűd a kortendencia, Békés szerint pedig a magyar jobboldal mutatja az utat Európának.
A forradalmi retorika is – azon túl, hogy lehetővé teszi, soha ne az elvégzett munkáról, hanem az előttünk álló harcról kelljen beszélni – élesztgeti az ifjonti hevületet. Némi gellert ad ennek a lázadásnak, hogy a forradalmárok mögött a hatalom áll. Ez mindenképpen megkülönbözteti az Atlanti-óceán túlpartján tapasztalható állapotoktól a honi mozgalmat. A hollywoodi és New York-i művészvilág, az amerikai egyetemi arisztokrácia – Trump győzelme ide vagy oda – erős és befolyásos. Magyarországon a hagyományos kulturális és tudományos elit csoportok az utóvédharcaikat vívják. A nyár eseményeit, a megindított kultúrharcot figyelve a forradalom őket fogja célba venni, és nem az Európai Bizottságot vagy Soros György „hálózatát”. A harci indulót az alt-right jellegzetes figurái fújják majd.
HONT ANDRÁS
A cikk eredetileg a HVG 2018/31. számában jelent meg.
