HVG: Bőséggel állnak anyagi források a katolikus egyház rendelkezésére, a hívők száma mégsem növekszik. Vajon ha nem lenne a magát kereszténydemokratának nevező kormány részéről ez a gáláns hozzáállás, még kevesebb hívő volna, vagy épp ellenkezőleg, a kiemelt támogatás kontraproduktív, és inkább távol tartja az embereket?
Hortobágyi T. Cirill: Sokan vannak, akik túlzásnak tartják a támogatás mértékét, és úgy érzik, az államnak szektorsemlegesnek kellene lennie. De azt is sokan látják, és elismerik, hogy az egyház bizonyos területeken jól teljesít. Ilyen például az oktatás, a szociális szféra. Nem véletlenül keresettek az egyházi iskolák, szociális otthonok. A siker azonban nem attól függ, hány intézménye van az egyháznak, hanem attól, hogy mennyire hiteles a lelkipásztori szolgálata.
Hortobágyi T. Cirill és Várszegi Asztrik
Fazekas István
Várszegi Asztrik: Ott, ahol a támogatásért cserébe lojalitást várnak, nehéz helyzetbe kerülhetnek az egyházak.
HVG: Ezért nem szólal meg az egyház a hajléktalanok kriminalizálása, vagy legújabban a családok kizsigereléséhez vezető túlóratörvény ügyében?
H. T. C.: Bár minden fontos társadalmi kérdésben nem tudunk megszólalni, közvetve hallatjuk a hangunkat. A bencések esetében ezt a célt szolgálják például a rendezvényeink, kiadványaink, kiállításaink. Csak azokkal az eszközökkel tudunk élni, amink van. Bárhogyan nézzük is, mi elsősorban egyházi intézmény vagyunk, egyházi célkitűzésekkel.
V. A.: Hosszú történelmünk során sem tanultuk meg, vagy gyakran elfelejtjük, hogy bátran kiálljunk a kisemmizettek mellett. Pedig nekünk politikai rendszertől függetlenül mindig a védtelenek hangjának kellene lennünk.
HVG: Pannonhalmán nincsenek híján a bátorságnak, ha ellent kell mondani a hatalomnak, vagy ha a kormánypropaganda ellenére menekülteket kell befogadni. Asztrik atyát egyenesen az ateisták püspökének nevezték. Mennyire érzi ezt a múltat tehernek vagy épp áldásnak az új főapát?
H. T. C.: Mi nem most megalakult vállalat vagyunk, ahol az ügyvezető kialakítja a profilt, és ahhoz keres munkatársakat. A közösség együtt valósítja meg a missziót, amelyben a mindenkori főapátnak az a feladata, hogy támogasson, emlékeztessen, összehangoljon, ha kell, döntsön vagy éppen tanácsoljon. Számomra egyáltalán nem teher a múlt! Sok bátorítást kapunk, hogy jó irányba haladunk. De persze, ahogy eddig sem tettük, ezután sem akarunk provokálni senkit.
V. A.: Nem azért nyitottuk meg az apátságot annak idején például néhány menekült család előtt, mert ezzel bárkit is bosszantani akartunk volna, vagy az ellenzéket támogatni. Hanem azért, mert itt voltak a kapuink előtt. A mögöttünk hagyott ezer esztendő alatt mindenkinek menedéket adtunk, aki zörgetett: befogadtunk a felvilágosodás, majd Napóleon elől menekülő franciákat éppúgy, mint zsidókat, de még kommunistákat is, férfiakat, nőket, gyerekeket.
Fazekas István
HVG: Cirill főapát úr nevéhez fűződik a pannonhalmi bencések gazdasági portfóliójának felépítése. Miért tartják fontosnak, hogy a főapátság vállalkozzon, bort, gyógylikőrt, teákat, szappanokat készítsen, vendéglőt üzemeltessen, ásványvizet palackozzon?
H. T. C.: A vállalkozásaink munkát adnak a környékbelieknek, magunknak tapasztalatot és szolid bevételt, amit különböző szociális, kulturális projektekbe fektetünk. Ez a fontosabb, még akkor is, ha – talán a szokatlansága miatt – többet beszélnek a vállalkozásainkról, mint annak okáról, az oktatási, kulturális és szociális tevékenységünkről. A gimnáziumi diákjaink fele például nem tudja fizetni a teljes hozzájárulási díjat, így azt a rendnek kell finanszíroznia. Csupán ez évente 50 millió forint. De van két szociális otthonunk is.
V. A.: Pannonhalmán három éve mindennap megterítjük Szent Márton asztalát a rászorultaknak. Ahol nemcsak az étel fontos, hanem az, hogy rávesszük az embereket, hogy ebben a nyomorúságban egymás mellé üljenek.
H. T. C.: Szeretnénk, ha a bevételeink a függetlenségünkhöz is hozzájárulnának, mert bizonyos fejlesztéseket csak ezekből tudunk megvalósítani. Hiszen az egyház a rendszerváltás után számos feladatot kapott, de mindehhez nem társult – tegyük hozzá: helyesen – az egykori vagyonának teljes visszaadása. Esetünkben ez mintegy 30 ezer hektárt jelentett volna. E birtokok jövedelméből a második világháború előtt működtetni, fejleszteni tudtuk az intézményeinket.
HVG: Ahogy jelenleg a két pápa – XVI. Benedek és Ferenc – jól megférnek egymás mellett a Vatikánban, önök között sem okoz súrlódást az „előttem az utódom”?
V. A.: A különbség az, hogy míg ők külön épületben laknak, mi egy fedél alatt. A viccet félretéve: régi kapcsolat a miénk. Cirill végzős diák volt, amikor én kezdő tanár. Amikor belépett a rendbe novíciusként, én lettem a magisztere. Főapáttá választásom óta pedig szinte mindvégig mellettem dolgozott. Persze a jó együttműködéshez az is hozzátartozik, hogy a leköszönt főapát ismerje a saját helyét. Én ma már csak egy nyugdíjas főapát vagyok, aki emellett egyháztörténetet tanít a diákoknak.
H. T. C.: Asztrik atya hivatalba lépésekor, a rendszerváltás környékén meghoztunk több fontos döntést, és a közösség kijelölte a jövő útját! Ebben nincs és nem is kell változás.
HVG: A korábbi főapáti ciklusban többször is előkerült az a diplomáciai „jószolgálati” munka, amely azzal kecsegtetett, hogy Pannonhalma ad majd otthont a katolikus és az orosz ortodox egyház vezetője, Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi kézfogásának. Hogy áll ez a terv?
H. T. C.: Ha úgy vesszük, ez a találkozó két éve már létrejött. Igaz, csak a havannai repülőtér tranzitvárójában.
V. A.: A magyar katolikus egyház az utóbbi időben elveszítette azt a fajta közvetítő szerepét, ami ennek a pannonhalmi találkozónak a létrejöttéhez elengedhetetlen lenne.
Fazekas István
HVG: A pannonhalmi gimnázium – amit Cirill atya néhány éven át vezetett – a középiskolák rangsorában mindig előkelő helyen állt és áll (legutóbb a 25. volt). Könnyű önöknek, mondják sokan, hiszen a legjobb gyerekek kerülnek ide.
H. T. C.: Hét iskolát működtetünk országszerte, a pannonhalmi gimnáziumon kívül, ahová nagyon különböző hátterű gyerekek járnak. De Pannonhalmán is vannak halmozottan hátrányos helyzetű diákjaink. Kifejezetten törekszünk arra, hogy minden osztályban legyen ilyen fiatal. Mi is tanuljuk ezt, de szerencsére még nem volt olyan, hogy valamelyikük távozott volna.
V. A.: Nagyon örülünk annak is, ha fel tudunk venni valamilyen fogyatékossággal élő tanulót. Nem csak miattuk, hanem azért, hogy ép társaik megtanulják, hogyan kell segíteni őket. Hogy értékeljék a saját épségüket, vagy a hátrányos helyzetűek jelenléte figyelmeztesse őket arra, milyen előnnyel indultak.
HVG: És van lehetőség továbblépésre, lányok, más felekezetűek felvételére?
H. T. C.: Ahogy mondani szokás: igény volna a lányok felvételére, de a kollégium erre nem alkalmas. Ellenben a győri bencés gimnázium már évek óta koedukáltan működik. Más keresztény felekezetekhez tartozó diákjaink szinte mindig voltak, s jelenleg van muszlim tanulónk is. Tény, hogy szerzetesek kevesebben vagyunk, mint 30 éve, de arra azért figyelünk, hogy minden osztálynak legyen egy „osztálybencése”, hogy azt a szemléletet, amit a rendünk immár ezer éve Magyarországon megjelenít, a diákjaink mai, élő példákon személyesen is megtapasztalhassák.
HVG: Amikor a bencések ezer éve Pannonhalmát választották magyarországi központjuknak, két világ határán telepedtek meg. Ma, amikor annyit hallunk a „keresztény gyökereit elfeledő” Nyugatról és a keleti nyitás fontosságáról, melyik térfélre – ahogy mondani szokás – „pozicionálják” magukat?
V. A.: Nyugati alapítású szerzetesrend vagyunk, mindig is oda tartoztunk, és ott is maradunk. Aktív osztrák és német kapcsolataink révén is jól ismerjük az ottani problémákat, köztük a szekularizációt. Az egyház monopolhelyzetének elvesztése azonban nem végzet, tragédia, hanem kihívás. Meg kell tanulnunk, hogyan kell alázattal felkínálni a más vallásúak számára az evangéliumot.
H. T. C.: A ránk bízott gyerekeket is arra neveljük, hogy ne zsigeri indulatból, az érzelmeik alapján ítéljenek, hanem árnyaltan gondolkodjanak. Legyenek inkább civilek, a szó igazi értelmében. Részben ez motiválta a bencés diákszervezet, az immár 1500 tagot számláló Alumni megalapítását. Erős civil társadalom nélkül ugyanis az ország is gyenge és esendő.
Az interjú a HVG 2018/51. számában jelent meg.
