szerző:
Jávor Benedek

Az európai választás és a közös lista jelentőségéről. Jávor Benedek EP-képviselő írása.

Európa kevesebb, mint öt hónap múlva, májusban választ. Nem csupán az Európai Parlament 27 tagállamot képviselő tagjait választja meg, de leadott voksaikkal az európai polgárok – talán jobban, mint korábban bármikor -, az Európai Unió előtt álló lehetőségek közül is választanak. Erősödjön-e az integráció? Az EU a közös piac és a közös pénz mellett a kül- és biztonságpolitikában, a szociális minimumok területén, a határőrizet és védelem kérdésében, a média- vagy energiapolitikában és még egy sor más ügyben is az egységesebb, közös cselekvés irányába mozogjon? Hozzon-e létre hatékony eljárásokat és intézményeket a papíron szépen mutató európai demokratikus alapértékek tényleges betartatására? Lépjen fel hatékonyabban az intézményesült korrupció felszámolására a tagállamokban, köztük Magyarországon? Vagy állítsuk meg inkább Brüsszelt, ne adjunk további eszközöket az EU kezébe, sőt inkább a tagállami kormányok hatásköreit és befolyását növeljük?

A választ ezekre a kérdésekre – a Tanáccsal és a Bizottsággal együttműködve - azok a politikusok fogják megadni, akiket 2019 májusában a választók az Európai Parlamentbe küldenek. Köztük Magyarország 21 EP-képviselője. A magyar választások eredménye közvetlen hatást gyakorol ezeknek a kérdéseknek az eldöntésére, arra, hogy milyen többség alakul ki a Parlamentben, hogy lesz-e szélsőjobboldali-euroszkeptikus előretörés, vagy épp ellenkezőleg, megtorpan a populisták térnyerése.

Méretes pofon

Az EP-választásnak azonban belpolitikai tétje is van. Azok, aki csupán egyfajta „éles” közvéleménykutatásnak, előzetes helyosztónak tekintik az őszi önkormányzati választások előtt, súlyosan alábecsülik az európai választás jelentőségét. A jelenlegi állás szerint az ellenzék egészen brutális vereségbe készül beleszaladni májusban.

Egy egyesével, önállóan induló ellenzéki pártokat felvonultató forgatókönyv esetén a legfrissebb teljes körű, novemberi közvéleménykutatási adatok átlagát az EP-választási rendszerre rávetítve a Fidesz a jelenlegi 12-ről 14-16-ra növelheti képviselői számát, a magyar mandátumok (összesen 21) 67-76 százalékát bezsebelve. Ami mellett az MSZP-P 2 (a legkedvezőbb adatok figyelembevételével esetleg 3), a Jobbik 2, a DK 1 mandátumra számíthat, a többiek közül egyedül a Momentumnak látszik esélye egy mandátum megszerzésére.

Egy ilyen vereség nem csupán az EP választás szintjén megsemmisítő. Az európai voksolás a sokat átkozott országgyűlési választási rendszerrel szemben listás, és ha nem is teljesen arányos, de jóval igazságosabb rendszerben történik, igazán nagy rendszerszintű torzítások, aránytalanságok nélkül. Az egyoldalú médiaviszonyok, az eltorzult nyilvánosság (a plakáthelyekhez való aránytalan hozzáférés például), a pénzügyi lehetőségek nagyságrendi különbségei, a nem-EU-s állampolgárságú határon túli magyarok frissen elfogadott szavazati joga természetesen továbbra is egy talán jogszerű, de semmiképpen nem méltányos választási helyzethez vezetnek.

Ha azonban az ellenzéki pártok részben a saját stratégiáik révén is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Fidesz egy többé-kevésbé arányos választási rendszerben szerezzen több mint kétharmadot, annak az adott választáson túlmenő hatása lesz. A rommá vert ellenzék aligha tudja talpra állítani és eredményesen kampányba vinni ebből a vereségből tagjait, aktivistáit és választóit az alig fél év múlva esedékes önkormányzati választáson sem. Aki „elengedi” az európai parlamenti választást, mondván, hogy az önkormányzati voksolásra kell összpontosítani, vagy éppen az azok előtti tárgyalásokhoz próbál önmagának jobb alkupozíciót szerezni a májusi szavazáskor, az jó eséllyel az önkormányzati választásokon is tovább rombolja az ellenzék esélyeit. Nem mellesleg megerősítve azt az egyre erősödő társadalmi meggyőződést, hogy az ellenzék képtelen érdemi válaszokat megfogalmazni a kormányzati politikai úthengerrel szemben, és a választásról választásra, részben önmagának köszönhetően romló pozíciójával a rendszer stabilizálódásához járul hozzá, nem pedig a lebontásához.

Európai hatások

A magyar választás eredménye az európai fejleményekre is közvetlenül hatni fog. Kevésbé a kormánypárti sajtó által sűrűn beharangozott euroszkeptikus, szélsőjobboldali előretörésre. Részben azért, mert – ahogy azt máshol már elemeztem – ez az áttörés nagy valószínűséggel nem következik be. A több mint 700 fős Európai Parlament arányainak alakulását ráadásul a plusz 2-4 fideszes mandátum mérsékelten befolyásolja.

Komoly hatása lehet azonban a Fidesz néppárti pozíciójára annak, hogy tudják-e növelni EP-delegációjukat, és ha igen, mennyivel. Az általános jobbközép-konzervatív visszaszorulás közepette más hangot üthet meg Orbán a néppárti kollégákkal szemben, ha egy tovább erősödő, több mint kétharmadot megszerző párt képviselőjeként ül tárgyalóasztalhoz. Egy 16 fős, akár a néppárti mandátumok 10 százalékára is rúgó erőtől aligha fog önként megválni a jobbközép frakció, bármi is történik Magyarországon. Manfred Weber néppárti frakcióvezető eddig bemutatott folyamatos és cinikus megalkuvásai világossá tették: semmilyen „vörös vonal”, „végső határ” nincs, amit ne lehetne átlépni, amíg a meztelen parlamenti hatalomtechnikához lehet támaszkodni a Fideszre. Márpedig lehet, képviselőinek szavazási magatartása – néhány szimbolikus ügyet leszámítva – több mint 90 százalékban az EPP irányvonalát követi. Ha pedig bent maradnak, akkor erős bázisát adhatják a Néppárt belülről történő átformálásának, orbánizálásának.

Az így fideszes csapdába szorult Néppártra viszont aligha lehet számítani az Európai Unió megújításában, az integráció újragondolásában. A mostani állapothoz hasonló tehetetlen sodródás, tűzoltásszerű akciók, a helyzet egyrészről-másrészről típusú menedzselésének meghosszabbodása várható az EU szintjén a jövőben is.

Veszteségről veszteségre

A Fidesznek a EP-választáson jelenleg várható döntő megerősödését az ellenzéki pártok gyenge támogatói bázisán túl az ellenzék által várhatóan elvesztegetett több százezer szavazat okozza.

Az indulók közül a jelenleg 3 százalék körül mért LMP-re és MKKP-re eső összesen 250-300 ezer szavazat a mandátumkalkuláció szempontjából a kukában végzi, anélkül, hogy parlamenti helyet eredményezne. A 3-5 százalékos sávban mozgó Momentum 110-180 ezer közöttire becsülhető szavazatszáma vagy ezt a mennyiséget növeli (részvételtől függően nagyjából 130-150 ezres szavazatszámig), vagy éppen egy mandátumot adhat, ez még bizonytalan. De a küszöböt elérő pártokra leadott szavazatok sem mind eredményeznek mandátumot. Az MSZP-P és a Jobbik jelenleg 400 ezer körülire becsülhető szavazatmennyiségéből, ha nem érik el a 3 mandátumhoz szükséges szintet, akkor közel 100-100 ezer szavazat „eredmény nélküli”, azaz nem járul hozzá egyetlen képviselői helyhez sem. Még az 5 százalékos küszöböt várhatóan szorosan átlépő DK esetében is több tízezerre tehető a rá leadott, de parlamenti széket nem biztosító szavazatok száma.

Mindent összevéve akár félmillió körül is lehet az így elvesző voksok mennyisége, ami egyébként nagyjából három képviselő megválasztásához lenne elég. Ráadásul ezek a szavaztok nem csupán elvesznek, hanem a mandátumelosztás szabályai (az ún. d’Hondt-módszer) miatt nagy arányban éppen a Fidesznek fognak mandátumokat hozni. A szavazatok természetesen nem adhatók egyszerűen össze, a fenti kalkuláció mégis jól illusztrálja, hogy a szétaprózott, egymás ellen induló pártokból álló ellenzék pusztán technikai okoknál fogva mekkora veszteségeket lesz kénytelen elkönyvelni.

De nem csupán technikai veszteség lesz. Nehéz elképzelni, hogy az ellenzék egymással versengő, a választókat a legkülönbözőbb, akár egymásnak ellentmondó üzenetekkel bombázó pártok komoly mobilizációs hatást tudnának kifejteni az ellenzéki szavazókra. Miközben a Fidesz egy nagyon erős mozgósító kampányra készül, amelynek erejét április 8-ának estéjén megtapasztalhattuk. A szokásosnál jóval magasabb, akár 45 százalékos részvételre számíthatunk, és csupán a fideszes szavazók aktivitásának köszönhetően, passzív választókkal az ellenzéki oldalon a kormánypárt(ok) 16 mandátumot is bezsebelhetnek.

Mi a cél?

Az ellenzék által eddig elkövetett számos hiba közül az egyik, hogy folyamatosan teljesen valószerűtlen célokat és sikerkritériumokat fogalmaz meg magának és támogatóinak. A tavaszi választási kampányban felbukkanó, különböző nevekkel összekapcsolt „kormányok” például azt a tévhitet ültették el a választókban, hogy tényleg csak az a kérdés, hogy ki lesz az új miniszterelnök, miközben bármilyen racionális elemzés egyértelművé tette, hogy a kormányváltásnak vajmi kevés esélye van. Néha az embernek az a benyomása támadt, hogy ha választók talán nem is, de a pártok tényleg elhitték, és olyan vehemenciával küzdöttek egymás ellen, mintha valóban ez lett volna a tét. A vége a veszteségminimalizáló stratégiák (pl. intenzívebb koordináció) elutasítása lett, és az, hogy a Fidesz visszaszerezte a 2015-ben elvesztett kétharmadát. Az ebből fakadó választói kiábrándulás pedig máig sújtja az ellenzéket.

Az EP-választáson nem szabad elkövetnünk ugyanezt a hibát. A pillanatnyi pártérdekeken és a jól hangzó szólamokon túllépve a választáson követett stratégiának egy hosszú távú elképzelésbe kell illeszkednie, és reális célokat kell megfogalmaznia. A reális minimumcél ebben a helyzetben a Fidesz által megszerzett mandátumok számának a korlátozása a mostani szintre, a kormánypárt további erősödésének, kétharmados győzelmének megakadályozása lehet. Ez a teljesíthető eredmény nem csupán itthon képezheti alapját a további ellenzéki építkezésnek és az önkormányzati választásra készülésnek, de Orbán mozgásterét is jelentősen csökkentené az EPP-n belül. A hosszú távú elképzelésnek pedig a 2022-es országgyűlési választásokon megvalósítandó sikeres ellenzéki stratégiát kell szolgálni. Ami a magyar választójogi rendszer (kvázi kétpártrendszer) sajátosságaiból fakadóan – ahogy azt már közvetlen az elbukott áprilisi választások után kifejtettem - nem lehet más, mint az ellenzéki erők valamiféle együttműködése.

Erre van előre

2019 májusára tehát egy olyan stratégiával lehet csak eredményesen készülni, amelyik az ellenzéki szereplők 2022-ben elkerülhetetlen rendezett fellépésének irányába vezet, annak „tesztfázisaként” is felfogható, továbbá összhangban van az önkormányzati választáson is várható együttműködési stratégiákkal. Egy olyan közös listára van szükség, amelyik elkezdi integrálni, konszolidálni az ellenzéki oldalt. 2022-ig még közel 4 év van, most kell elkezdeni a hosszú távú építkezést, nem pedig 3 hónappal a választások előtt, nyomás alatt, fejvesztve kapkodni. A közös listának át kell ívelni a jobb- és baloldal között.

Ez azonban nem lehetséges bármelyik létező párt bázisán: olyan új brandre, ernyőre van szükség, amely túlmutat a meglevő pártokon, kihasználva, hogy az EP-választás küszöbe független a jelöltállító szervezetek számától. Egy ilyen új szervezet, és a mellé kötőjellel odaírt pártok közös listájára éppúgy az 5 százalékos küszöb vonatkozik, mintha egyetlen párt listájáról lenne szó. Ez a lista képes lehet nem csupán a meglévő választók szavazatait hatékonyabban mandátumra váltani, de kiábrándult, passzívvá vált szavazókat is újra aktivizálni, és új szavazókat is megnyerni. A kialakuló együttműködés tovább vihető, és tovább építhető az önkormányzati, később pedig a 2022-es országgyűlési választásokra is.

Rövid az idő

Az ellenzék a rabszolgatörvény elleni példaértékű parlamenti akciókkal, majd az azt követő, pártokon túlmutató utcai megmozdulásokkal pillanatnyi lépéselőnyhöz jutott. A választók szemében hosszú évek után újra nem „ciki” az ellenzéki világ, és bárki, aki akár csak 10 percet eltöltött a december óta tartó tüntetéseken, világosan látja, hogy a választók fejében az ellenzéki együttműködés már megszületett, és ilyen elvárásokkal fordulnak a pártok felé. Olyan kooperációt akarnak, amely nem csak a politikai határokat lépi át, hanem a pártok és a civil kezdeményezések, szakszervezetek közti árkokat is. Az elmúlt hetekben éppen ez történt, és ez ma az egyik legnagyobb tőke, a mivel az ellenzéki mozgalmak, pártok ma rendelkeznek.

Ez a lendület azonban hamar kifulladhat, ha nem képesek konkrét cselekvésekben testet öltő távlatos stratégia keretében becsatornázni. A mostani politikai pillanatnak égetően szüksége van egy elérhető távolságban lévő, a választókat motiválni képes politikai célra. Az EP-választás a közelsége miatt is adja magát erre a célra. A parlamenti fellépés és az utcai demonstrációk egyik erejét épp az egységes , összehangolt cselekvés, a pártpolitikai versengés háttérbe szorítása adta. Ezt a tőkét lehet tovább halmozni, ha egy ezzel összhangban álló stratégiával áll elő az ellenzék az európai választásra. Összehangolt forma kell, összehangolt üzenetekkel. Olyanokkal, amelyek nem az ellenzéki táboron belül megosztóak, hanem a Fidesz bázisát hasítják ketté.

Magyarország európai orientációja, szemben az orosz függéssel, végső esetben hazánk EU-tagsága; a korrupció kérdése, benne az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunk; a paksi bővítés ügye; mind-mind olyan kérdések, amelyekben többé-kevésbé konszenzus van az ellenzéki oldalon, miközben a Fidesz táborán belül erősen vitatottak, a kormánypárt szavazóinak jó része is az ellenzékkel ért egyet ezekben. Egy jó struktúrában, hiteles szereplőkkel, megfelelő témákkal és reális sikerkritériumokkal megvívott EP-kampány a brutális vereség helyett fordulópontot hozhat az ellenzék számára, megállíthatja a Fidesz előretörését, és megágyazhat annak, hogy az ellenzék az eddigi szétzilált defenzívában megvesse a lábát, és lépésről -lépésre támadásba mehessen át.

Winston Churchill 1942 novemberében, az el-alameini csata után mondta a sokat idézett szentenciát: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” Három év telt még el ezután a II. világháború befejezéséig. Valami mégis megfordult ott. Az EP-választáson az ellenzék esélye megvan, hogy valami megforduljon. Nem most fogjuk leváltani a kormányt, hosszú küzdelem áll még előttünk. De ideje befejezni a hátrálást.

 

A szerző a Párbeszéd EP-képviselője.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A tényállítások és a tények

A tényállítások és a tények

A MÁV is nemet mondott a túlóratörvényre

A MÁV is nemet mondott a túlóratörvényre

Schmidt Mária közalapítványa kezelheti továbbra is Kertész Imre hagyatékát

Schmidt Mária közalapítványa kezelheti továbbra is Kertész Imre hagyatékát

Holnap zár a Rejtett történetek című kiállítás

Holnap zár a Rejtett történetek című kiállítás

Rátámadt a saját családjára, és megölte a kisbabájukat is az oregoni férfi

Rátámadt a saját családjára, és megölte a kisbabájukat is az oregoni férfi

Józan érveléssel nem lehet megfékezni a populisták által is heccelt sárgamellényeseket

Józan érveléssel nem lehet megfékezni a populisták által is heccelt sárgamellényeseket