Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A főváros mellett öt megyére adtak ki figyelmeztetést az ónos eső miatt.
Az ónos eső veszélye miatt adott ki figyelmeztetést néhány megyére és a fővárosra az Országos Meteorológiai Szolgálat, írja az MTI.
A veszélyjelzés szerint péntek késő estig legfeljebb néhol fordulhat elő hószállingózás, majd később az ország északnyugati tájain ismét havazás kezdődik, amely délkelet felé halad tovább. Szombaton napközben halmazállapot-váltásra van kilátás az ország legnagyobb részén, ekkor átmeneti gyenge ónos eső sem zárható ki. Az ónos eső veszélye miatt
Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére adtak ki figyelmeztetést.
A várható friss hó mennyisége maximum 4 centiméter lehet. Többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik a nyugati szél.
Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 2 fok között, a kezdetben derült, szélcsendes, hóval borított területeken helyenként ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet többnyire mínusz 4 és plusz 5 Celsius-fok között várható.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.