Drámai videón a IX. kerületi, halálos kollégiumtűz

A katasztrófavédelem megkezdte a tűzvizsgálati eljárást, a tűz keletkezésének okait keresik a szakemberek.

  • hvg.hu hvg.hu
Drámai videón a IX. kerületi, halálos kollégiumtűz

Szerda este fél kilenc után riasztották a főváros hivatásos tűzoltóit Budapest IX. kerületébe, a Markusovszky tér és a Ráday utca között lévő oktatási intézmény épületegyütteséhez. A tűzoltók kiérkezésekor a kollégiumi szárny második és harmadik emeltének ablakain lángok törtek ki, a tűzoltás vezetője így azonnal megemelte a riasztási fokozatot – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tűzhöz összesen harminc gépjármű és száz tűzoltó érkezett ki, akik több mint kétórányi megfeszített munkával, tizenkét vízsugárral és három vízágyúval oltották el a lángokat.

A parancsnok egy külön kutató-mentő egységet is kijelölt, amelynek feladata az épület átvizsgálása és a lehetséges sérültek felkutatása volt. Oltás közben az egységek egy elhunyt embert találtak a harmadik emeleti lépcsőházban.

A kollégium tájékoztatása szerint a tűzjelző megszólalására mintegy kilencven ember hagyta el az épületet, ők a helyszínre irányított melegedőbuszokban kereshettek menedéket, de a hír hallatán a környező tanintézmények is felajánlották segítségüket, így senkinek nem kellett az utcán töltenie az éjszakát.

Már a tűzoltás közben megkezdődött a tűzvizsgálati eljárás – a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakértők bevonásával vizsgálja a tűz keletkezésének okait.

Az épület, amelyben a tűz keletkezett, egy kollégium. 130 diák lakik benne, többségük a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának hallgatója. Ott található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.