szerző:
Tóth Richárd

A párt korábban bejelentette, ellenkampányt indítanak. Juncker és Soros helyett Orbánt, Mészárost és Rogánt teszik plakátra. De előtte – vasárnapról hétfőre virradóan – átragasztották a Fidesz plakátjait.

Valóságkampánynak nevezi a Momentum Mozgalom saját, közösségi finanszírozású plakátkampányát – ezt írtuk a múlt héten, a Momentum szerint „képzelt ellenségek helyett a valódi problémákról kellene beszélnünk”.

A következő problémákra hívják fel a figyelmet:

  • Több mint 400 körzetben nincs háziorvos,
  • Több mint 4000 tanár hiányzik az iskolákból,
  • Minden hatodik magyar gyerek külföldön születik,
  • Orbán Viktor a leggazdagabb magyar, írják, amivel arra utal a Momentum, hogy Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar.

Az ellenkampányra még csak gyűjtik a pénzt, a párt aktivistái „már hétvégén sem tétlenkedtek” – ahogy a párt közleményében áll. Vasárnap éjszaka a már meglévő Fidesz-plakátokat matricázták át országszerte. Többek között Békéscsabán, Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, és Szolnokon is.

 

©

 

©
©

A párt közleménye azzal zárul:

A későbbiekben is mindent megteszünk majd, hogy minél többekhez eljuttassuk a valóságot – saját plakátok, szórólapok, matricák és egyéb hirdetések formájában. Adománygyűjtésünket folytatjuk, hogy megállítsuk a gyűlöletszítást, félelemkeltést és az egész országot ellepő hazugságokat.

A többi képet itt találja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kósa: Jobbat tenne egy újabb választás Borkainak és Győrnek is

Kósa: Jobbat tenne egy újabb választás Borkainak és Győrnek is

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

Újabb világháborús japán repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak a tenger mélyén

Újabb világháborús japán repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak a tenger mélyén

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

A hónap végéig van idő a banki adategyeztetésre

A hónap végéig van idő a banki adategyeztetésre

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"