szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A fél 7-kor induló barcelonai járat fedélzetén történt lopás.

Közel egyórás késéssel tudott csak indulni Ferihegyről a Wizz Air reggel fél 7-kor startoló barcelonai járata kedden, mert lopás történt a fedélzeten – írja az Index egy olvasója beszámolója alapján. A hírt a reptér sajtósa, Hardy Mihály megerősítette.

Az olvasó azt írta, "a gépre rendőrök érkeztek, majd leszállítottak két utast. A mögöttük ülő fiatal férfi azt állította, hogy eltűnt a tárcája benne 200 000 forinttal (később előkerült, de a pénz nélkül). A gyanúsított játszotta az ártatlant, elfelejtette, hova tette a kabátját, és nem működött együtt a hatóságokkal. Még mindig nem indultunk el, azóta már lezajlott egy belső csomagellenőrzés is."

Hardy a lap kérdésére azt mondta, a rendőrök később megtalálták az ellopott pénzt, a járat pedig elindulhatott Budapestről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!