6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az elemző elismerte, ő hallható a felvételen, de nem emlékszik arra, hogy használta volna ezt a kifejezést.
Talán egyébként ez egy jó gondolat, megértem [vagy ne írd le], hogy jó lenne csinálni egy Viktorjugendet. [Nevetés] Tehát mint a Best of Viktor meg [nem kivehető] tényleg gondolkozom azon, csak nyilván... nem fogom megcsinálni, csak gondolkozok rajta.
Ez hallható azon a hangfelvételen, amit a 444 ismertet. A leirat szerint mindez egy fideszes fórumon hangozhatott el, a beszélő pedig G. Fodor Gábor, akiről egy időben azt lehetett hallani, Orbán nem hivatalos tanácsadói közül az egyik, egyébként pedig politológus, most a kormányhű médiumok egyikének, a 888-nak a főszerkesztője.
Itt a felvétel, elég „szemcsés” a hangminőség:
GFG – ez a rövidítése – a 444-nek azt mondta, nem emlékezett arra, hogy ilyet mondott volna, majd kijelentette, nem kommentálja az ügyet. „Be akarjátok bizonyítani, hogy antiszemita vagyok?”
A Magyar Hangnak pedig azt mondta, ő hallható, bár nem emlékszik, hogy a fenti kifejezést használta volna.
Elismerem, hogy a kifejezés konnotációja kellemetlen. De aki egy kicsit is ismer engem és a munkásságom, pontosan tudja, hogy harcos típus vagyok, de semmilyen szélsőséges üzenetet nem akartam megfogalmazni. Amennyire fel tudom idézni a körülményeket, másfél-két évvel ezelőtt egy baráti meghívásnak eleget téve tartottam előadást. Arról beszéltem, hogy a jobboldali fiatalok eltunyultak, elkényelmesedtek, sokan az egyetemről kikerülve egyből államtitkárok akarnak lenni. Ez egy nagyon súlyos mobilitási probléma. Egy általános korszellemről beszéltem, hiányzik az ügyek, a hivatás iránti alázat, ám ehelyett van karriervágy.
Hozzátette, valószínűleg olyan valaki „szivárogtatta ki” a felvételt, aki ártani akar neki, ám nem látja értelmét azon töprengeni, hogy ki lehetett az. Kifejtette azt is, hogy valószínűleg a zártkörű beszélgetés körülményei között engedett meg magának ilyen kifejezést, szélesebb nyilvánosság előtt nem mondana ilyet, hiszen pontosan tisztában van azzal, hogy a Viktor és a Jugend szavak együttes említése rossz és igazságtalan üzenettársításra alkalmas.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.