szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Juncker-plakátok miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Másfél órán keresztül hallgatták meg a Gyorskocsi utcában Szél Bernadettet, aki hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentette a legújabb Brüsszelt támadó plakátkampányt, vagyis a mögötte álló ismeretlen tettest. A feljelentést Polt Péter legfőbb ügyészhez címezte, ezután idézték be a rendőrségre.

A meghallgatás után készített videójában a képviselő elmondta: a telefonját is kikapcsoltatták vele, majd több kérdést is kapott. Az egyik ezek közül arra vonatkozott, hogy „mennyibe került ez a történet”. 

Szél Bernadett szerint azonban erre nem ő, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda tud választ adni, ezért kíváncsian várja, hogy Rogán Antalt is behívják-e meghallgatni. Azt is megkérdezték tőle, okozott-e valakinek jogtalan előnyt a plakátkampány, erre annyit mondott, hogy ezt talán pont a rendőrségnek kellene kiderítenie.

Korábban a hvg.hu is beszámolt róla, hogy Szél azért tette meg a feljelentetést, mert szerinte a tájékoztató kampány nem tájékoztat, hanem csúsztat, már nem aktuális vagy nem igaz állításokat tulajdonít az Európai Bizottságnak, tudatos félremagyarázás zajlik. És olyan összetett kérdésekről, mint a migráció, nem lehet pár szavas tájékoztatást adni.

Az olyan plakátok, mint a kizárólag az "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel" szöveggel kikerülők, pedig egyáltalán nem tájékoztatnak. Ezért Szél szerint nem a céljára használják a forrást, ezért a kormány hűtlen kezelést követ el. A hivatali visszaélés pedig azért történt Szél szerint, mert a kormány jogtalan előnyt akar a kampánnyal szerezni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Feljelentette a plakátkampányt, behívták a rendőrségre Szél Bernadettet

A független parlamenti képviselő hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentette a legújabb Brüsszelt támadó plakátkampányt, vagyis a mögötte álló ismeretlen tettest. A feljelentést Polt Péter legfőbb ügyészhez címezte, majd meghallgatásra idézték a rendőrségre.

Kezdenek visszatérni az utasok a fapados légitársaságokhoz

Kezdenek visszatérni az utasok a fapados légitársaságokhoz

Meglepő fordulat a Paks mellé tervezett kavicsbánya ügyében

Meglepő fordulat a Paks mellé tervezett kavicsbánya ügyében

Dull Szabolcs lakására csöngetett be Vaszily Miklós új tévéjének stábja

Dull Szabolcs lakására csöngetett be Vaszily Miklós új tévéjének stábja