Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hamarosan kénytelenek lesznek megint dönteni a Tények-tudósításról, miután Ujhelyi István próbaperben harcolta ki az eljárás megismétlését. Megkérdeztük a médiahatóságot, miért nem fizeti ki a bírósági eljárásban megítélt perköltséget a szocialista politikusnak, egy nappal később átutalták a (köz)pénzt.
Az elvileg kiegyensúlyozott és pártatlan média megteremtésén ténykedő Médiatanács számára kínos sztori még múlt ősszel indult, amikor szeptember 12-én elfogadták a Judith Sargentini által készített országjelentést. A Magyarország számára szomorú és demokratikus alapértékek szempontjából sötét képet vázoló jelentésről a propagandaadóvá züllesztett Tv2 hírműsora az európai parlamenti képviselő szerint elfogultan számolt be. Hogy mennyire, az már a riport címéből kitűnik, szerintük ugyanis az aznapi hír az volt: Orbán Viktort éltetik Európa-szerte.
Ebben a tényeket megerőszakoló Tények - Gönczi Gábor felvezetésével – kifejtette, hogy bár elfogadták a ránk nézve nem éppen pozitív jelentést, „a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el”.
Az adás előtt órákkal az MSZP eljuttatta a jelentés átengedésére vonatkozó reagálását a Tv2-nek is, de nem meglepő módon a tévé nem szerkesztette be riportjába az annak szelleméhez nem passzoló ellenzéki közleményt, amely többek közt lemondásra szólította fel a kormányt.
Ujhelyi ezért kezdeményezett eljárást, majd vitte végig egy próbaper formájában az ügyet: ahogy kell, először jelezte a Tv2-nek, hogy köteles lenne kiegyensúlyozottan tájékoztatni, majd amikor erre nem léptek semmit, az NMHH-hoz fordultak.
A Médiatanács viszont képes volt elutasító határozatot hozni: kimondták, hogy az anyag rendben van, mert igaz, hogy a híradásból kimaradt az ellenpontozást jelentő MSZP-vélemény, de abban igenis szerepelt Ujhelyi István neve. Csak éppen úgy, hogy európai parlamenti képviselőként ő is a Magyarországra nézve sérelmes jelentésre szavazott, vagyis ő is saját hazája ellen fordult – a hatóság szerint ettől a riport kiegyensúlyozottnak tekinthető.
Várják az új döntést és a perköltséget
„Ezt követően vittük bíróság elé az ügyet, amely megsemmisítette a Médiatanács határozatát és új eljárásra utasították. De képesek voltak felfüggeszteni az eljárást, és inkább a Kúriához mentek, sérelmezve a bírósági döntést. Szerencsére a Kúria formai okból nem fogadta be a Médiatanács felülvizsgálati kérelmét” – mondta Litresits András, Ujhelyi ügyvédje.
Az NMHH így végül kénytelen volt folytatni az eljárást, csakhogy közben Ujhelyiék szerint lejárt az erre vonatkozó határidő, ráadásul állítják, hogy a bíróság ítéletében elrendelt perköltséget és eljárási díjat, összesen valamivel több mint 220 ezer forintot sem fizették meg határidőn belül.
Megkérdeztük erről a médiahatóságot április 3-án, másnap azt közölték, hogy átutalták a perköltséget.
Azt nem árulták el, hogy a jogerős ítéletnek és a médiatörvénynek megfelelően mikor fognak újra nekifutni az „Orbán Viktort éltetik”-anyag elbírálásának. Mint írták, a Médiatanács a soron következő ülésén tárgyalandó előterjesztéseket tartalmazó napirendet az ülés megkezdéséig közzéteszik a honlapjukon. Ezek ütemezése viszont előzetesen nem nyilvános, miután a Médiatanács ülése sem nyilvános a médiatörvény alapján.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.