Kikötöztek egy pszichiátriai beteget Budapesten az ágyához még szerdán, csütörtök reggel pedig élettelenül találtak rá, miután beszorult a feje a rácsok közé, és megfulladt, írja a Blikk.
A beteget azért kellett kikötözni, mert kárt tehetett volna magában, így az egyik lábát és kezét kikötözték az ágyhoz. Vélhetően ebből akart kiszabadulni, így csúszkálni, hadonászni kezdett. Elvileg folyamatos megfigyelés alatt volt, reggelre mégis megfulladt.
A lap úgy tudja, a rendőrség több autóval szállt ki a helyszínre, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A lap megjegyzi, kikötözést csak szakorvos vagy szakápoló rendelhet el, és folyamatos felügyeletet kell hozzá biztosítani.
Az MTI megkeresésére a BRFK megerősítette a lapban leírtakat. Az ügyet a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, de a haláleset körülményeinek megállapítása még tart - közölte a rendőrség.
(Képünk illusztráció.)