Az ügyészségre került Gulyás Mártonék ügye az ÁSZ lefestése miatt

A rendőrség most fejezte be a nyomozást a tavaly januári festékezés ügyében.

  • hvg.hu hvg.hu
Az ügyészségre került Gulyás Mártonék ügye az ÁSZ lefestése miatt

Most fejezték csak be az V. kerületi nyomozók a nyomozást Gulyás Márton és kilenc társának ügyében, akiket az Állami Számvevőszék épületének narancssárga festékkel való leöntése miatt rongálással gyanúsítanak.

Gulyás a Közös Ország Mozgalom aktivistáival még tavaly január 17-én dobta meg narancssárga festékkel az Állami Számvevőszék Apáczai Csere János utcai központi épületét, majd a falat, az üvegfelületeket, valamint a réztáblát is több méter hosszan ecsettel lefestették.

Az ÁSZ akkor azt közölte, hogy hatmillió forintnyi kárt okoztak a festéssel, a rendőrség most azt írta, Gulyásék a rongálással több mint hárommillió forint kárt okoztak.

Az V. kerületi nyomozók Gulyást és kilenc társát rongálás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére – írta honlapján a rendőrség.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.