szerző:
hvg.hu

A miniszter nem tudott a piros ágyas szobáról az MTA SZTAKI-ban.

A kormányközeli bulvár néhány nappal ezelőtt ledobta a „kéjbarlang” bombát, amiről kiderült, nem teljesen úgy van, ahogy a Ripost állította. Az MTA vezetése mindenesetre soron kívüli beszámolót kért az ügyben, az ATV pedig megkérdezte minderről Palkovics László innovációs minisztert.

Nem tudom, mit vizsgálnak. Persze, biztos lehet vizsgálódni.

Így reagált Palkovics a vizsgálatra. Palkovics László fiatalon lett a SZTAKI tudományos munkatársa, az ATV éppen ezért megkérdezte, ismerte-e a titkos kódot, amiről a kormányzati bulvár írt; ez volt az állítólagos „kéjbarlang” nyitja.

"Most gondolkodom rajta, hogy adtak-e nekem bármilyen titkos kódot, amikor a 2000-es évek elején beléptem oda. Úgy emlékszem, hogy nem adtak. Azt tudtam, hogy a SZTAKI-nak van egy uszodája, van egy orvosi szobája, de arról a szobáról, ilyen létesítményről nem volt tudomásom." De már ma sincs "ez a valami", és nem is volt hozzá titkos kód, legalábbis így hallotta az egyik SZTAKI-s kollégától.

Arra, hogy egyáltalán nem is hallott a szoba létezéséről, amiben a piros, szív alakú ágy van és jacuzzi, Palkovics László azt mondta, hogy erről szerinte senki más sem hallott. Arra, hogy vannak olyan vélekedések a SZTAKI „kéjbarlanggal” kapcsolatban, hogy az Akadémia kutatóintézetének a lejáratása volt a cél a kiszivárogtatással, hiszen ők vannak a frontvonalban a leválasztásuk miatt, és ezért a kormányzatból vagy az ITM környékéről szivároghatott ki a videó, Palkovics László pont az ellenkezőjéről kezdett beszélni.

"Én biztos, hogy nem vennék piros színű ágyat, sőt, ilyen alakú ágyat sem, nincs ilyesmire semmi szükség. De ez a szerintem egyébként említésre sem méltó dolog, hogy van egy szobában egy piros ágy, arra mindenképpen alkalmas, hogy az MTA SZTAKI-t – az Akadémia kutatóintézet-hálózatának az egyik legkomolyabb, nemzetközileg is elismert kutatóintézetét – lejárassa. A kérdés az, hogy kinek áll érdekében, hogy a SZTAKI-t lejárassa? Az első triviális válasz, hogy a kormánynak. De ha megnézzük ennek egy kicsit a részleteit, ha kontextusba helyezzük, átgondoljuk ezt a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy nem a kormánynak az érdeke" – mondta Palkovics.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Életfogytiglant kapott a Köpcös

Életfogytiglant kapott a Köpcös

14 millió dolláros kártérítést kaphat a zsidó nő, akit neonáci trollok vettek célba

14 millió dolláros kártérítést kaphat a zsidó nő, akit neonáci trollok vettek célba

Félmilliárd forintból fejlesztik a Felső-Tisza vidékét

Félmilliárd forintból fejlesztik a Felső-Tisza vidékét

Ellenzéki kerekasztalt alapítottak Strasbourgban a magyar EP-képviselők

Ellenzéki kerekasztalt alapítottak Strasbourgban a magyar EP-képviselők

Megölte az új Oroszlánkirályt a Disney a nagyravágyásával

Megölte az új Oroszlánkirályt a Disney a nagyravágyásával

Tévéműsor soha annyi Emmy-jelölést még nem kapott, mint most a Trónok harca

Tévéműsor soha annyi Emmy-jelölést még nem kapott, mint most a Trónok harca