6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Egy vasútállomáson fenyegetőzött, aztán vitte a sértett pénzét.
Kamerafelvételek alapján keres az Érdi Rendőrkapitányság egy ismeretlen tettest rablás bűntett gyanúja miatt.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi vasárnap hajnali 2 óra körül az Érd-Felső vasútállomás peronján megfenyegette a sértettet, majd arra kényszerítette, hogy adja át a nála lévő pénzét.
A rablóról kamerafelvételek állnak rendelkezésre.
Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a felvételen látható személyt vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést az itt megadott elérhetőségek valamelyikén.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.