szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„A diktatúra banalitása – Marinovich Endre és az állambiztonság” címmel tett közzé tanulmányt Ungváry. Marinovich szerint az a legnagyobb baj az írással, hogy a felületes olvasó számára egy besúgó képe rajzolódik ki belőle.

Megírtuk, hogy Ungváry Krisztián elárulta, miért távozik az 56-os Intézetet lenyelő Veritasból. Azért, mert „A diktatúra banalitása – Marinovich Endre és az állambiztonság” címmel tette közzé az Átlátszó hírportál Ungváry Krisztián tanulmányát arról, miként működött együtt a kommunista állambiztonsággal a Veritas mostani főigazgató-helyettese, Marinovich Endre. „Több oka van annak, hogy a munkaviszonyomat a Veritasnál nem láttam fenntarthatónak, a lényeget azonban leginkább ez a tanulmány tartalmazza” – írta a történész nem sokkal az után, hogy a tanulmány felkerült az átlátszó oldalára. Kiderül, Marinovich – nem beszervezett személyként, hanem társadalmi kapcsolatként – részletes beszámolókat adott az 1960-as években elnyert svájci ösztöndíja során tapasztaltakról.

Marinovich szintúgy az Átlátszón válaszolt. Első megjegyzése Ungváry címével kapcsolatos, amely szerint azt az érzést kelti, hogy „egy hosszabb folyamatról van szó, pedig valójában egy külföldi ösztöndíjas tanulmányhoz kötődő egyszeri akció”. Szerinte a korrekt cím az lenne, hogy „Marinovich Endre és egy állambiztonsági akció (1965. augusztus – 1966. március).”

Leírja, ebből a nyolc hónapból az 1965. október és 1966. február közötti időszak a külföldi tanulmányoké, tehát állambiztonsági kapcsolattartásként legfeljebb az ösztöndíj előtti 1965. augusztus–szeptemberi, valamint az 1966. márciusi hónap jöhet számításba, ami akkor véglegesen meg is szakadt.

Azért tette idézőjelbe a kifejezést, mert szerinte a beidézést, a felszólításra történő kötelező megjelenést, a fenyegetésekkel kísért kihallgatásszerű meghallgatásokat nem lehet kapcsolattartásnak nevezni, hanem a hatóság egyoldalú, kényszerítő lépésének. Ezért is nyilatkozta úgy korábban, hogy az állambiztonsággal nem volt kapcsolata.

Jó annak a korosztálynak, amely már nem ismerte a hatvanas évek belügyi miliőjét, az épület taszító hatását, a várakoztatást, a lesötétített szobákban egyetlen – bármikor szembefordítható – íróasztallámpa fényénél zajló meghallgatásokat – írta Marinovich.

A Belügyminisztériumba szóló behívást önmagában félelemkeltőnek nevezte, álmatlan éjszakákra adott okot. „A hatóság állandó fenyegetéseihez tartozott az is, hogy külföldön maradás, „disszidálás” esetén a kinn maradót a hazautazás végleges tilalma és az itthoni rokonok utazásból történő kizárása sújtja. Nyilvánvalóan ezeket a fordulatokat a belügyi alkalmazott nem írta be saját jelentésébe” – ecsetelte.

A Veritas főigazgató-helyettese a tanulmány „sajátos részének” nevezi, amely családján kívül őt magát is a „kádári korba kényelmesen beágyazódottnak tekint. A leírtak szerint 19 évesként, nappali egyetemistaként egy kis külkereskedelmi vállalatnál betöltött négyórás állásom (aminek megszerzése egy véletlen műve) is a rendszerbe történő beágyazottságnak köszönhető. Ez lényegében egy kisegítő, mindenes, kifutófiúi állás volt, amit az egyetemi tanulmányok mellett is el tudtam látni. Ehhez bizony nem kellett a vállalati párttitkár vagy személyzeti főnök hozzájárulása, elég volt a főkönyvelő fejbólintása.”

De az ELTE-re ne vették fel, helyhiány miatt állítólag, azonban a bennfentesek szerint a valódi ok származása volt. „A következő évben az ELTE reménytelen volta miatt az MKKE-re jelentkeztem, de ott sem vettek fel az általam megjelölt külkereskedelmi szakra, hanem a pénzügy szakra irányítottak. Származásom miatt munkahelyi előmenetelemet többször is akadályozták.”

Válaszát azzal zárja Marinovich, hogy:

„Az ösztöndíj befejezése után írott jelentésemben szereplő nevekről – akikkel kapcsolatba kerültem – annyit szeretnék mondani, hogy a róluk leírtak semmifajta terhelő adatot nem tartalmaznak. Nevezettekkel előzetesen megbeszéltem, amennyiben erre felszólítanak meg fogom említeni őket, mint svájci ismerőseimet. Ők ehhez hozzájárultak, többen ma is baráti körömhöz tartoznak. A legnagyobb problémám az egész tanulmánnyal kapcsolatban, hogy a felületes olvasó számára egy besúgó képe rajzolódik ki belőle.

Ezért nyomatékosan szeretném leszögezni, hogy ügynök, vagy szigorúan titkos tiszt nem voltam, beszervezési nyilatkozatot alá nem írtam.

Bár nem tartom magam különösen erős embernek, de ha ilyen választás elé állítottak volna, megtagadtam volna, még azon az áron is, ha ennek az ösztöndíj elvesztése a következménye.”

(Kép: Ungváry Krisztián)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!