Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Májusban különösen sok volt.
Április 30-án lejárt a kilakoltatási moratórium, ezért az atv.hu megkereste a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, hogy a második negyedéves, a moratórium lejártát követő számokról érdeklődjön. Kiderült, hogy áprilisban és májusban összesen 904 végrehajtás volt. Ebből 589 lakóingatlan sikeres árverését követő birtokba adás miatt, 161 lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt, 98 a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során, 55 önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt, 1 pedig bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően.
Májusban ugrottak meg igazán az ingatlannal kapcsolatos végrehajtások, amikor lejárt a kilakoltatási moratórium. Csak ebben a hónapban 852 alkalommal került sor ilyen „akcióra”.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.