„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tárca szóvivője szerint a magyar férfi Tripoli egyik frontvonalhoz közeli kórházában sikeres műtéten esett át. Megszólalt a cég, ahol a fotós ügyvédként dolgozik.
Nem elrabolták, hanem megsebesült a Líbiában dolgozó magyar fotóriporter – írta a Facebookon a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Menczer Tamás szóvivő úgy fogalmazott: információik szerint a magyar férfi szombaton a tripoli frontvonalon bombatámadás következtében megsebesült, ezt követően Tripoli egyik frontvonalhoz közeli kórházában sikeres műtéten esett át.
Az emberrablással kapcsolatos híreket a tripoli Külügyminisztérium cáfolja.
A Blikknek a TEK úgy nyilatkozott, hogy megtalálták és felvették a kapcsolatot a férfival. Megerősítették, hogy kórházban van, mert egy támadásban megsérült, de az állapota fizikailag és mentálisan is megnyugtató
Megszólalt a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda is, ahol a fotóriporter alkalmazott ügyvédként dolgozik. „Értesültünk a dr. Szabó Gergely munkatársunkat érintő hírekről. Folyamatosan együttműködünk a hatóságokkal, annak érdekében, hogy Gergely mihamarabb hazatérjen”, írták a hvg.hu érdeklődésére.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az olasz Rai a Lana líbiai hírügynökségre hivatkozva hétfő este közölte, hogy a férfit fegyveresek hurcolták el vasárnap este a líbiai főváros központjában levő szállodából, helyi kísérőjének sikerült megmenekülnie.
Időközben a Lybia Observer nevű angol nyelvű oldal Twitter-oldalán ennek ellentmondó értesülés jelent meg, eszerint az RTL-nek dolgozó újságíró egy Khalifa Haftar tábornok erői által intézett dróntámadásban sebesült meg Dél-Tripoliban előző éjjel. Az AP-nek sikerült elérnie a líbiai külügyminisztert, aki szintén azt mondta, hogy az RTL-nek dolgozik Szabó, de ennél többet nem kívánt elmondani.
A Lybia Observer bejegyzésben egy fotó is szerepel, amelyen a sérült riporter a kórházi ágyán ül, látszólag nincs súlyos állapotban, és hüvelykujját a kamera felé emeli (bár az ujja be van pólyázva vagy gipszelve).
(Címlapképünk illusztráció.)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.