Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az egyikük egyszer már lebukott Horvátországban, de amikor elengedték, hazajött, és ott folytatta, ahol abbahagyta.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt hat személy ellen embercsempészet miatt, mindegyikükkel szemben letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte – olvasható az ügyészség közleményében.
A vádirat szerint egy 41 éves magyar férfi már hosszabb ideje foglalkozott embercsempészettel, de a korábbi társait a rendőség elfogta, így új emberek kellett keresnie. Egy 34 éves pakisztáni állampolgár 2014-ben érkezett Magyarországra, és menekültstátuszt kapott.
A férfi a megélhetését úgy próbálta megoldani, hogy Magyarország területére illegálisan érkezettek továbbszállítását szervezte, így került kapcsolatba a 41 éves férfival. A férfi bevette a csapatba egy 54 éves barátját és annak élettársát egy 42 éves nőt, akiknek elmondta, hogy a pakisztáni férfi is megbízójuk lesz. Az 54 éves férfi beszervezett egy rossz anyagi körülmények között élő 42 éves férfit is sofőrnek.
A banda egy cseh forgalmi rendszámú, sötétített üvegű, átalakított kisbusszal és egy felvezető autóval kezdte meg tevékenységét a szerb–magyar határtól Nyugat-Európa felé, jellemzően a magyar–osztrák határig, többnyire éjszaka. A megbízási díjakat a 41 éves férfi szedte be, és osztotta szét társai között. A csoport több mint 100 – afgán, pakisztáni, bangladesi – személyt csempészett át Magyarországon Ausztriába.
Egy fuvarnál a főszervező 41 éves férfit társai kihagyták az üzletből, egy másik esetnél pedig a 42 éves sofőr férfi Olaszországba vitt volna afgán állampolgárokat, azonban a horvát hatóságok elfogták. Miután visszatérhetett Magyarországra, ott folytatta, ahol abbahagyta, sőt még beszervezett egy 31 éves férfit is, akit később a rendőrség szintén elkapott.
A rendőrség vetett véget a csapat működésének, a hat terheltből négyet őrizetbe vett 2017-ben.
A Fővárosi Főügyészség a hat személy ellen embercsempészet miatt emelt vádat, négyükkel szemben bűnszervezeti elkövetés miatt. Ezért minimum két, maximum 25 évet kaphatnak a vádlottak.
(Képünk illusztráció)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.