Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Több mint nyolcvan szalmonellás gyereket ápoltak két debreceni kórházban, de kétharmaduk most már otthon lábadozik.
A múlt héten több mint 80 beteg érkezett a Debreceni Egyetem gyermekklinikájára és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba szalmonellabaktérium okozta tünetek miatt. Közülük mostanra több mint ötvenen hazamehettek – közölte az egyetem sajtófőnöke.
Az új betegek száma is csökken: hétfőn hat, kedden négy, szerdán két új beteget vettek fel a fertőzés gyanújával – mondta M. Tóth Ildikó.
A kórházakban ápoltak közül senki sincs súlyos, életveszélyes állapotban.
Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.
Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte korábban a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.