Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
V. Naszályi Mártát a volt polgármester értesítette, a Pikó Andrással szembeni kifogást viszont formai okokra hivatkozva elutasították.
Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is, értesült a Mérce.
A budai kerületben nyerő V. Naszályi Márta a hvg.hu kérdésére megerősítette az értesülést, és azt mondta, egyelőre csak telefonon értesítették a fejleményekről, és bemegy majd a Városházára, hogy megérdeklődje, mire hivatkozva adták be a kifogást. A Mérce azt írja, a volt polgármester, Nagy Gábor Tamás személyesen jelezte neki, hogy megtámadták az eredményt.
A VIII. kerületben Sára Botonddal szemben nyerő Pikó András sajtósa lapunknak azt mondta, megkapták a Fővárosi Választási Bizottságtól a jegyzőkönyvet, amelyben azt szerepelt, hogy magánszemélyek három kifogást adtak be, de azt a bizottság formai problémákra hivatkozva elutasította, azaz egyelőre
úgy tűnik, hogy Pikó eredménye hivatalosnak tekinthető.
Igaz, a Mérce azt írja, hogy a VIII. kerületben az összes olyan egyéni körzet eredményét is megtámadták, ahol ellenzéki képviselők nyertek.
Lapunk úgy értesült, hogy a VI. kerületben, Soproni Tamással szemben nem érkezett kifogás a választási bizottsághoz, ahogy eddig Karácsony Gergely főpolgármester eredményét sem támadták meg.
A ferencvárosi polgármester-választás eredményét 10 perccel Baranyi Krisztina hivatalba lépése előtt támadták meg. Az eredményt a választási törvény 174. paragrafusának második bekezdésére hivatkozva támadták meg, amely szerint „az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében úgy kell lezárni, hogy azokból - az urna szétszedése nélkül - ne lehessen szavazólapot eltávolítani.” Baranyi Krisztina azt nyilatkozta lapunknak, hogy ezzel szemben az indoklásból az derült ki, hogy láncszavaztatás miatt érkezett kifogás.Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.