Az ellenzék jelentős, egyes elemzők szerint sorsdöntő fordulatot ért el. Tíz év után első alkalommal megállította a Fidesz-KDNP előretörését.  A fővárosban főpolgármestert adott, polgármesteri, testületi többséget ért el, és számos vidéki városban is sikeresen szerepelt . Mi volt ennek a sokak által nem várt sikernek az alapvető oka?

Mindenekelőtt az ellenzék teljes körű összefogása, mellyel az ellenzéki pártok első alkalommal alkalmazkodtak valóban, és nem csak ímmel-ámmal a Fidesz új politikai szisztémája, a NER választási játékszabályaihoz.

Puzsér Róbert: A halott felült, és enni kér

Az önkormányzati választások tapasztalatairól és lehetséges következményeiről ezúttal az érintettek szólalnak meg. A hvg.hu-n ezúttal a szocialista választmányi elnök és a függetlenként induló volt főpolgármester-jelölt fejti ki véleményét.

A politológiai szakirodalomban közhely, hogy az egyfordulós, relatív többségi választási rendszer kétpárti struktúrát hoz létre. Ennek a feltételei azonban Magyarországon korábban is hiányoztak, és jelenleg, illetve a jövőben sem állnak fenn.  Számos olyan törésvonal szabdalja társadalmunkat, amelyek sokszínű, sokpárti struktúra felé tolják a magyar pártrendszert. Az ellenzéki oldalon ugyanis eltérő érdekekkel rendelkező csoportok léteznek, amelyek saját politikai képviseletet igényelnek. Legalább négy ilyen csoport létezik Magyarországon: a mai rendszerrel elégedetlen hagyományos baloldaliak, a csalódott jobboldali demokraták, a mindig újabb és újabb politikai erőre vágyó fiatalok, valamint azok a frusztrált kisvárosi, falusi csoportok, amelyek a változástól élethelyzetük javulását várják. Ugyanakkor e csoportosulások elfogadták az egységes ellenzék létét, mivel abban saját pártjukat is megtalálták. A kitelepülő pult mellett egyszerre láttak bennünket MSZP-sként, párbeszédesként, DK-sként, momentumosként, jobbikosként és LMP-sként, s egyben az egységes ellenzék képviselőjeként.

Ilyen körülmények között a mostani választási rendszerhez való alkalmazkodás nem egy új nagy ellenzéki párt létrehozását, illetve egybegyúrását, hanem a meglévő ellenzéki erők összefogását követeli meg. Miként ezt a Fidesz is látta a kilencvenes évek közepétől egy évtizeden keresztül. Először több jobboldali erőt összefogva szállt versenybe a hatalomért, 1998-ban többpárti koalíciós kormányt alakítva. Nem véletlenül félt az ellenzéki összefogástól és ezért tett meg mindent, hogy degradálja, lenézze, majd szétfeszítse az együttműködést.

Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen bizonyították, hogy ilyen társadalmi és politikai körülmények között egyetlen ellenzéki párt sem tud a többiek közül úgy kiemelkedni, hogy a Fidesz valódi vetélytársává váljon. Noha több párt is tett erre kísérletet az elmúlt tíz évben, ennek csak egy elpazarolt évtized lett az eredménye. Az is bebizonyosodott, hogy tévesek voltak azok a politológiai, politikusi, illetve publicisztikai vélekedések, amelyek kétségbe vonták egy ilyen együttműködés sikerességét azon az alapon, hogy az egyes pártok támogatói nem fognak egymásra átszavazni. Már 2018. április 8-án, az országgyűlési választásokon is világosan látszott, hogy ahol létrejött egy közelítően teljes körű összefogás, ott a Fidesz csak kivételes esetben tudott győzni.

Erősebb lett volna az ellenzék pozíciója, ha a 2019. május 26-i EP-választáson  valamennyi most együttműködő ellenzéki erő közös listán indul, ami legalább plusz két ellenzéki mandátumot eredményezett volna a Fidesszel szemben. Sajnos nyilvánvaló volt már 2014-ben is - amikor budapesti MSZP-elnök voltam - hogy a koordinált indulás nem elegendő, de a többi párt még nem hagyta magát meggyőzni. Akkor sem.

Hosszú évek keserű tapasztalatai, kísérletezése és eredménytelensége után a mostani önkormányzati választás végre sikert hozott.

A tét óriási volt, mert ahogyan azt a szavazók érezték - és ezt a kampányban többször is hangsúlyoztuk - a Fidesz az újabb elsöprő győzelmet saját politikája jóváhagyásaként értelmezte volna. Az előzetes hírek alapján ezt követően az alkotmányosság maradékának felszámolása, az ellenzéki pártok részleges törvényen kívülre kényszerítése sem lett volna elképzelhetetlen. Emlékezzünk, Gulyás Gergely Keszthelyen még arról beszélt, hogy noha ott még van ellenzéki jelölt, de reméli, öt év múlva már senki sem mer a Fidesszel szemben kiállni, ahogy ez Hévízen és Balatonfüreden már most megtörtént. A választók a saját bőrükön érezték azt is, hogy a tét nem kisebb, mint hogy a Fidesz autoriter államából nyílt diktatúra válik-e. Végre a pártpolitikai feltételek is létrejöttek ahhoz, hogy ezt közösen megakadályozzuk.

Összességében úgy érzem, hogy elvesztegetett évek vannak mögöttünk, aminek magyarok tömegei látták kárát. Ezt a jövőben nem engedhetjük meg magunknak. Ma már mindenki látja, hogy győzelmi esély csak akkor van, ha matematikai esély is van. Ha jól dolgozunk, akkor megszülethet a jövő új többsége, amely valóban új politikát csinál.

Jobb későn, mint soha. Ésszel, szívvel, előre: most már tudjuk, merre van az út.