Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Dorosz Dávid lehet a negyedik főpolgármester-helyettes. Az értesülést a hvg.hu-nak megerősítették Karácsony stábjából.
Néhány órája írtuk meg, hogy három helyettest már kinézett magának Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ám a névsor időközben tovább bővült, a Népszava szerint egy negyedik jelölt is szóba jött: Dorosz Dávid.
A 34 éves párbeszédes politikus legutóbb Karácsony Gergely kampányfőnöke volt, miután hazatért Amerikából – írja róla a lap. Dorosz feladataihoz tartozott az „az újszerű eszközöket is alkalmazó” mozgósítás, valamint az online kampány is.
A politikus az LMP-ben kezdte, 2010 és 2014 között parlamenti képviselő volt, 2013-ban viszont több társával együtt kilépett a pártból, majd a Párbeszéd egyik alapítója lett. Azt, hogy Dorosz Dávidot is kinézték lehetséges főpolgármester-helyettesnek, a hvg.hu-nak Karácsony Gergely stábja megerősítette.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.