Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Három másik gyanúsított még kedden rendőrkézre került.
Ahogy korábban hírt adtunk róla, november 4-én szalonnai otthonában többen súlyosan bántalmaztak egy 85 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe.
A nyomozók huszonnégy órán belül azonosítottak, majd elfogtak három férfit, akik gyanúsíthatók voltak a bűncselekmény elkövetésével.
A negyedik társukat a nyomozók szerdán fogták el Budapesten.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az őrizetbe vett 27 éves, 18 éves, 53 éves és 43 éves szalonnai férfival szemben.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A vízügy állítja, csak a patak felét kotorják ki, csak egy fontos vízpótló útvonalon, és meghagyják a védett állatok búvóhelyeit.