Schiffer: A jogállam tünékeny pillanata

Kövér László házelnök 4/2019. számú rendelkezésével október 17-én módosította a 9/2013. számú házelnöki rendelkezés 8.§-át: karámba terelte a parlamenti tudósítókat, a lehető legszűkebbre vette az újságírók mozgásszabadságát az Országházban és a Képviselői Irodaházban. Az új regula éppen a legfőbb népképviseleti szerv munkájának nyomon követésénél lehetetleníti el az online sajtó kedvenc műfaját, a videóriportot. Ezzel egyébként az ellenzéki képviselőket kergető udvari médiának éppúgy bevittek egy gyomrost.

A történet azért is izgalmas, mert a 2010-14-es ciklus alakuló ülése előtt, 2010. május 14-én kelt ötpárti politikai megállapodásba – az LMP javaslatára és Szili Katalin korábbi szocialista házelnök korlátozó gyakorlatának kritikájaként – bekerült egy pont arról, hogy a tárgyaló felek – köztük a Fidesz-KDNP – a nyilvánosság szélesítése érdekében áttekintik a parlamenti ülések képi közvetítésének és rögzítésének rendjét. Időközben a köztévé leszokott a parlamenti ülések közvetítéséről, most meg itt tartunk. Pacta sunt servanda inda house.

A házelnök mozgástere azonban elvileg így sem lenne korlátlan. Az Országgyűlésről szóló 2012. XXXVI. tv. 54.§ (2) bek. második mondata így szól: „A házelnök nem állapíthat meg olyan rendelkezést, amely az Országgyűlés ülésének nyilvánosságát, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit kizárná.” Ehhez még bátran vegyük hozzá az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdését („Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”) és ennek mentén a sajtótörvénynek, valamint a médiaalkotmánynak a médiaszolgáltatók tájékoztatási kötelezettségéről és a közönség jogairól szóló szentenciáit. Eddig – főszabályként – a médianyilvánosság bátran odaléphetett egy politikushoz a Házban, míg ezentúl – főszabályként – a politikus fogja eldönteni, hogy médianyilvánosság elé kíván-e lépni. Az anyagi jogi helyzet közérthetően fogalmazva úgy áll: a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételei akkor biztosítottak, ha a parlamenti munkavégzés során nem a politikus dönti el, mikor áll nyilvánosság elé. A kérdés csak az: van-e jogorvoslati lehetőség a házelnöki jogsértéssel szemben?

Ezelőtt erre a kérdésre egyértelműen nemleges választ kellett volna adni. Most azonban az azonnali.hu kreatív megoldást talált. A múlt év első napján hatályba lépett közigazgatási perrendtartás, a 2017. évi I. tv. (Kp.) – diktatúrázás ide, uniós jogállamiság-kritikák oda- valójában soha nem látott mértékben növelte az állampolgári jogvédelem eszköztárát a mindennapok közhatalmi önkényeskedéseivel szemben. A Kp. alapján közigazgatási jogvita tárgya lehet az egyedi döntés, továbbá az „egyedi ügyben alkalmazandó – a jogalkotásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó – általános hatályú rendelkezés” is. A Kp. kivételesen közigazgatási szervként ismeri el és így perelhetővé teszi a jogszabály által közigazgatási cselekmény megvalósítására feljogosított egyéb szervezetet, személyt. Márpedig az országgyűlési törvény már idézett 54.§-a a házelnököt feljogosítja általános hatályú rendelkezés kibocsátására, az Országgyűlés Hivatalát pedig arra, hogy ennek alapján döntsön például videóriport-készítés engedélyezéséről.

A törvény igazi innovációja, hogy bírói jogvédelmet biztosít az állampolgároknak a jogszabálynak nem minősülő általános hatályú rendelkezések ellenében is, és nem csak a klasszikus közigazgatási hatóságok tekintetében. Jogszabályok esetén ott van az alkotmányjogi panasz lehetősége, a hatósági határozatokat pedig eddig is lehetett bírói úton támadni. A kettő közötti szürke zónában viszont az állam a rendszerváltás óta adós volt a jogvédelem kiépítésével. Ezt az adósságot sikerült 2018, január 1-én törleszteni.

No de mi tartozik ebbe a bizonyos szürke zónába? Korántsem csak a házelnöki rendelkezések, tehát messze nem az azonnali.hu, vagy más parlamenti tudósítók kiskapuzásáról van szó. Jogszabálynak nem minősülő általános hatályú rendelkezés volt például az, amikor 2006-tól a rendőrség – teljesen önkényesen – évekre lezárta, pontosabban: „műveleti területté” nyilvánította a Kossuth teret. Nem volt jó megfejtés arra, hogyan lehetne ezzel szemben fellépni: Orbánék például nemes egyszerűséggel kordont bontottak. A jog alatti szinten idetartoznak tipikusan általános hatályú rendelkezések, továbbá az állampolgárok által látogatott hivatalok belső rendszabályai, a bíróságok ügyviteli szabályzatai, az állami kórházak, egyetemek szabályzatai és még temérdek, a hétköznapi ember magatartására a kötelezően nyújtott, vagy kötelezően igénybe veendő szolgáltatások során a közszolgáltató részéről egyoldalúan megállapított norma.

November 11-én pereltük be a házelnököt és hivatalát, s kértük a parlamenti tudósítások korlátozásáról szóló októberi rendelkezés bírósági megsemmisítését. Másnap a parlament elé került a T/8016. számú igazságügyi salátatörvény, melynek 196.§-a alapvetően módosítja a Kp. előbb hivatkozott szabályait. Egyrészt a jövőben csak akkor lehet közigazgatási pert indítani, ha a fél a vitatott tevékenységgel szemben jogszabály által biztosított közigazgatási jogorvoslatot kimerítette. Namármost: a parlamenti forgatás megtiltásával szemben eleve nem létezik közigazgatási jogorvoslat… A NER azonban biztosra akar menni: „egyedi ügyben alkalmazandó általános hatályú rendelkezés akkor lehet közigazgatási jogvita önálló tárgya, ha azt a törvényességi felügyeletet vagy törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv, ennek hiányában az ügyész indítványozza.” Magyarul, elég volt a játszadozásból: két év bőven sok a NER-ben egy jogállami intézmény életben tartására. A Fidesz persze azt a taktikát is választhatná, hogy békésen tűri a házelnöki direktíva bírósági felülvizsgálatát, és a most folyó uniós jogállamisági vitákban büszkén lobogtatja az új Kp-t, mint az állampolgári jogvédelem kiszélesítésének iskolapéldáját. Igaz, ehhez egy csöppnyi nagyvonalúság is kellene. Ahhoz viszont újjá kéne születniük.