„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az ülést el sem lehetett kezdeni. Szél Bernadett Kövér László házelnökhöz fordult.
Azt írja a Népszava, hogy mivel a bizottsági többségben lévő fideszesek távol maradtak, a határozatképtelenség miatt nem lehetett elkezdeni az ülést, ahol a fóti Károlyi István Gyermekközpont – ismertebb nevén a fóti gyermekváros – ügyében tárgyaltak volna a képviselők.
Az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága hétfőn délelőtt foglalkozott volna az üggyel. Itt került volna szóba Szél Bernadett független parlamenti képviselő határozati javaslata is, ami tisztább képet teremtett volna a fóti gyermekváros ügyében.
Szél Bernadett javaslata azt tartalmazza, hogy a kormány:
Szél Bernadett szerint botrányos, hogy a Fideszt annyira hidegen hagyja a gyermekvédelem ügye, hogy még az arról szóló bizottsági ülésen sem jelennek meg a képviselőik. A politikus jelezte, Kövér László házelnökhöz fordul, hogy kiderüljön, mit gondol párttársai munkamoráljáról.
Korózs Lajos, a Népjóléti Bizottság szocialista elnöke szerint a fideszes képviselők ezzel csak azt érték el, hogy újra a bizottság napirendjére kerül majd a javaslat, „így újból beszélünk majd róla”.
Ez utóbbit viszont idén már aligha fogják megtárgyalni a képviselők, hiszen az őszi ülésszaknak jövő hét szerdán vége. Így pedig elképzelhető, hogy az ügyet már csak a februárban kezdődő tavaszi ülésszakban fogják csak elővenni.
A Népszava emlékeztet: a fóti gyermekközpont felszámolását három éve jelentette be a kormányzat, az intézményben gondozott gyerekek és a dolgozók azóta bizonytalanságban élnek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.