Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Közmunkásbrigádokat irányítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartóhoz.
Az idei tél első havas reggelén komoly gondokat okozott a közlekedési cégeknek a szolgáltatás fenntartása és az utak takarítása. Budapest főpolgármestere már délelőtt jelezte, hogy tájékoztatást kért a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-től a hóeltakarítási munkákról, és megtudta, hogy a szükséges 300-400 munkás helyett csupán 216-an jelentkeztek. Azt is írta, hogy a délutáni csúcsra a főbb útvonalakat meg lehet majd tisztítani.
Hétfő délután aztán újabb Facebook-bejegyzéssel jelentkezett Karácsony Gergely, amelyben azt írta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a hóesés lebénítsa a várost.
„Az FKF felügyelőbizottságának új elnökével, Mártha Imrével a közterület-fenntartó központjában ellenőriztük a munkát. Krónikus munkaerőhiánnyal és elöregedett gépparkkal – a hókotrók átlag életkora 14 év, több közülük állandó javításra szorul – küszködő céget örököltünk. Igyekszünk orvosolni a problémákat, elsőként azzal, hogy a Budapest Esély Kft. állományában dolgozó közfoglalkoztatottak 5 brigádját átirányították az FKF-hez hóeltakarítási munkákra. Gyorsított tempóban állítjuk helyre a rendet a Budapesten.”
Az időjárás a munkások segítségére lesz, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ugyanis késő estére már mindenütt megszűnik a csapadék, és jelentősen csökken a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -5 fok között alakul, de a havas, kevésbé szeles északi, északkeleti megyékben ennél jóval hidegebb (-6, -10 fok között) lesz.
A nap további részében északkeleten helyenként tartósabban megmaradhat a köd – emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki –, másutt a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
Néhol hózápor azért kialakulhat.
Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.