Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az önkormányzat jegyzője felülvizsgálatot rendelt el, akkor derült ki, hogy Nagy Gábor Tamás szabadnapjainál hamis számok szerepelnek – közölte utódja.
Nem 158, hanem csak 37 ki nem vett szabadsága volt Nagy Gábor Tamásnak, az I. kerület leköszönő fideszes polgármesterének, ezért nem 7,5, hanem csak 1 millió 762 ezer forint jár neki – közölte V. Naszályi Márta polgármester a Facebookon.
„Fontos, hogy ha Nagy Gábor Tamást újraválasztják, ez a szabadságmegváltás akkor is járt volna, mivel az új polgármesteri ciklus új munkaviszonynak számít” – írta a kerület jelenlegi vezetője.
V. Naszályi Márta elárulta, hogy az önkormányzat jegyzője felülvizsgálatot rendelt el a szabadság-nyilvántartásban, ekkor állapította meg, hogy a 2016 elején átvitt és az új éves szabadság keretén felül valamiért 121 nap szabadság került a rendszerbe. Az új számítás szerint viszont csak 37 nap ki nem vett szabadság volt.
Csütörtökön írtuk meg, hogy Csárdi Antal törvényjavaslatot készül benyújtani az Országgyűlésben, hogy a fővárosi polgármesterek ne tudjanak élni a szabadságmegváltás korábban alkalmazott módjával. Az országgyűlési képviselő tapasztalata szerint a ki nem adott szabadságokat a fideszes polgármesterek teljesen tudatosan felhalmozzák, így juthattak magas összegekhez, ha esetleg leváltják őket. Példaként Érd volt fideszes vezetőjét említette, aki összesen 7 millió forint összeghez szeretne hozzájutni ilyen módon.
Arról, hogy mennyi pluszpénzt kapnak a ki nem vett szabadságaik után a bukott polgármesterek, szintén egy korábbi cikkünkben írtunk.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.