Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Józsefváros polgármestere olyan e-maileket mutatott be, melyek állítása szerint bizonyítják, hogy még a Helyi Választási Iroda vezetője is beleszólt a józsefvárosi kerületi lapban megjelent cikkekbe.
Több olyan levelezést mutatott be Pikó András józsefvárosi polgármester keddi sajtótájékoztatóján, amely állítása szerint bizonyítja, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az utolsó részletekig beleszólt a VIII. kerületi lap tartalmába.
Józsefváros jelenlegi polgármestere saját Facebook-oldalán hétfőn hozott nyilvánosságra egy levelet, melyben Nyerges Zoltán, a Józsefváros című újság azóta távozó főszerkesztője a lap nyomdába kerülése előtt észrevételeket várt nemcsak Kocsis Mátétól, hanem Rimán Edina jegyzőtől, a Helyi Választási Iroda vezetőjétől, Sára Botond akkori polgármestertől, Egry Attila alpolgármestertől és Farkas Örstől, aki a levelezés idején a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Felügyelő Bizottságának elnöke volt.
Ezt Kocsis Máté később azzal a magyarázattal tagadta, hogy neki nem kellett jóváhagynia a lapot, csak észrevételeket tehetett a róla szóló cikkekhez.
Hogy ezt cáfolja, kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Pikó András bemutatott egy újabb levelezést, melyben Kocsis Máté arra vonatkozóan is útmutatást adott, hogyan módosítsák a grafikonokat egy politikai elemzésben, amihez semmi köze nem volt. A lap készítői meg is fogadták az ajánlásait.
„A levelet Kocsis hangsúlyozottan a Fidesz frakcióvezetőjeként írta alá” – mondta Pikó, aki szerint joggal merül fel a kérdés, hogy ha egy kerületi lapnál így zajlik a kézivezérlés, akkor nagyobb sajtóorgánumoknál hogyan.
Pikó egy másik hivatali levelezést is bemutatott, amely arról a cikkről szólt, melyben Kocsis Máté és Sára Botond akkori polgármester sétált a kerületben, és így nyilatkozott. Ebben az esetben még feltűnőbb, hogy Rimán Edina, a Helyi Választási Iroda vezetője a bemutatott dokumentumok alapján azt válaszolta: „neki tetszik, főleg mert ezen nem találhat fogást a helyi választási bizottság, mert jelen vagy múlt időben íródott”.
Kibelezett gépek, feljelentések tömege
Pikó András szerint ez nyilvánvaló törvénysértés, és a büntetőjogi felelősség kérdését is felveti. A polgármester szerint további e-mailek is a birtokában vannak, amelyek a C8 civil szervezet kampányeseményeinek megfigyeléséről szólnak, de mivel a levelezés jelentős része még feldolgozás alatt áll, erről nem akart még részleteket mondani.
Az ellenzéki polgármester beszámolt az önkormányzati átadás-átvétel után folytatott vizsgálatról, melyet azért rendeltek el, mert gyanújuk szerint törvénytelen adatmegsemmisítés zajlott kerületi cégeknél és szerveknél.
„Ebből kiderült, hogy a Józsefváros szerkesztőségében gyakorlatilag kibelezték a számítógépeket. Két központi tároló eltűnt a helyéről, öt darab asztali számítógép adattárolóit kicserélték 17-én és 18-án, az ezeken lévő adatok nem visszaállíthatók, két Apple számítógépet újratelepítve, adatok nélkül találtak, a volt főszerkesztő pedig egy darab laptopot megvásárolt” – sorolta.
Voltak azonban olyan e-mailek, amelyek a címzetteknél megmaradtak, ezek Pikó szerint bizonyítják, hogy a helyi újság központi pártirányítás alatt állt.
A jelenlegi polgármester bejelentette azt is, hogy több esetben is jogi lépéseket tesz. Ezek a következők:
Arra a kérdésre, nem tartja-e visszásnak, hogy az új vezetéssel működő kerületi lap első számában ő is rengetegszer szerepelt, Pikó azt mondta: neki sem esett jól az újság első száma, de garantálja a függetlenségét. A következő szám szerdán fog megjelenni, és ő sem tudja, mi lesz benne.
„Nagyon szeretném, ha lenne benne ellenzéki megszólaló is. Úgy tudom, hogy az első lapszámban is volt ilyen szándék, nem az újságírókon múlt, hogy nem sikerült” – tette hozzá.
Fidesz: a grafikon színe tényleg nem tetszett, bocs
A Józsefvárosi Fidesz közleményben reagált Pikó András sajtótájékoztatójára, szerintük teljesen érthető, hogy egy önkormányzati lapot az önkormányzat vezetésével egyeztetnek. Meggyőződésük szerint a volt jegyző helyesen járt el, amikor
törvényességi szempontból átnézte a lapszámokat megjelenés előtt.
A korábbi Fidesz-KDNP-s vezetők a velük készült interjúkat véleményezhették.
Pikó András jelenlegi polgármester egyetlen valós állítása, hogy egy grafikon színét kifogásoltuk, ezért elnézést kérünk mindenkitől!
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.