Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Az ellenzéket a nyilasokhoz, Karácsonyt kiskutyához hasonlította Kövér László

Interjúban fejtette ki nézeteit az aktuális helyzetről a házelnök, ahol alkalma nyílt összevetni Soros Györgyöt és Greta Thunberget is.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Az ellenzéket a nyilasokhoz, Karácsonyt kiskutyához hasonlította Kövér László

A nyilasokhoz hasonlította a magyar ellenzéket Kövér László a Magyar Hírlapnak adott interjúban.„Most érett be a társadalom egy jelentős részében az ellenzék által kilenc éve folytatott háborús hisztériakeltés gyümölcse. Ugyanakkor ez nem újdonság. A nyilasokat és a kommunistákat 1944–45-ben is a gyűlölet, az irigység, a frusztráció és a gondolattalanság kötötte össze. Ezért nem okozott a kisnyilasoknak problémát belépni Rákosiék pártjába. Az egyébként jelentős részben zsidó származású kommunista vezetőknek pedig, akiknek a hitsorsosait a nyilasok belelőtték a Dunába, miközben akkor is bőszen fasisztázták a kiépítendő diktatúrájuk legfőbb ellenfeleinek tekintett polgári politikusokat – köztük például a napokban Teremtőjéhez megtért volt kisgazdapárti képviselőtársunkat, Horváth Jánost is –, azonközben nem jelentett gondot befogadni a náci gyilkosokat” - fejtette ki a házelnök.

Azt mindenesetre pozitív fejleményként értékelte Kövér az interjúban, hogy a képviselői jogosultságokat szűkítő, bírálói által szájkosártörvénynek nevezett jogszabály elfogadása óta „az ellenzék kicsit tartózkodóbb lett a balhézásban”. A lap (alá)kérdezőjének felvetésére, miszerint ez Hadházy Ákosról ez nem mondható el, a fideszes politikus úgy reagál: „Hadházy Ákos zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos”.

A Magyar Hírlap munkatársa ezek után azzal a bátor felvetéssel él, miszerint Tordai Bence és társai hatására „jelentősen romlott a közélet színvonala”, de jó hír: Kövér ezt is tudta überelni. Így: „ők a demokrácia salakja”. A színháztörvényről és a színházak körüli konfliktusokról is kifejtette a véleményét Kövér, aki felhívta a figyelmet arra, hogy hiába kritizál ellenzék, Alföldi Róbert például „kitölthette a mandátumát a Nemzeti Színház élén”, és Tarlós István volt főpolgármester is „csupán néhány teátrum élén eszközölt személyi változást, abból is hatalmas liberális hisztéria kerekedett”. Karácsony Gergely mostani hozzáállását pedig így jellemezte a házelnök: „a főpolgármester most úgy viselkedik, mint egy pubertáskorban lévő kiskutya, amelyik látványosan körbejelöli a területét”.

Az interjú nem ragadt le belterjes témáknál, szóba került Soros György is, aki Kövér szerint egy „előretolt ék”, akinél „nem lehetünk tekintettel a korára, csak a nemzeti érdekeinkre, amikor visszaütünk”. De mielőtt azt hinnénk, Soros az abszolút mélypont, Kövér értékelte Greta Thunberget is, így: „akárcsak Soros, ő is szimbólum, azzal a jelentős különbséggel, hogy a milliárdos legalább tudja, mit csinál”.

Jó hír, hogy legalább a svéd aktivista kezdeményezésére tüntető fiatalokat nem ítélte el, hiszen szerinte „valós probléma” alakult ki „a természeti erőforrásainkkal való rablógazdálkodás” miatt. Klímaváltozásról azért nem beszélt, sőt, a klímavészhelyzettel való riogatást tragikomikusnak nevezte a politikus, aki nemrég még az „agymosó médiára” fogta, hogy az embereket jobban aggasztja a klímaváltozás, mint a bevándorlók.

(Magyar Hírlap)

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.