Konok Péter
Konok Péter
Tetszett a cikk?

Valami biztos megmarad a Nemzeti Összetartozás Évében: a nemzeti szétszakadás.

Jósnak lenni egyszerű dolog. Csak kellő pesszimizmus kell hozzá, és extrém nagyokat már nem hibázhatunk. Persze, ami az egyiknek pesszimizmus, az a másik számára derűlátó várakozás, ezt akár az aktuális Magyarország afféle jelmondatának is tekinthetjük (és globális léptékben sem tévednénk vele nagyot).

Hogy mire gondolok? Például arra, hogy a kormány így a két ünnep között gyorsan szétosztott némi financiális bejglivéget szervezeti szerettei között. Így kapott például négyszázmilliócskát a Magyar-Turán Alapítvány „2020-as tervei megvalósítására”. Ez szép, szimbolikus gesztus (a nagy NER-adakozások tengerében cseppnyi csak az efféle szűken félmilliárdos tétel) – minek a sok magyarázkodás, bőbeszéd, lárifári fecsegés, minek a piszmogó részletek? Tervek és megvalósításuk. Egy azonnali kitermelésre szolgáló Ezeréves Birodalom ötéves tervei.

Mert ez egy jó év volt. A következő még jobbnak ígérkezik. Csak attól függ, honnan nézzük.

2020 kétségkívül 2019 folytatása lesz, részben más eszközökkel. Folytatódik a bányászkodás, nőnek a meddőhányók, szorgos munka sürög. Az alapvető állami feladatok – egészségügyi és szociális ellátás, oktatás, a tudomány és a kultúra finanszírozása, ilyesmi – részben felszámoltatnak, részben átértékeltetnek. (Hogy a szenvedő szerkezet „magyartalan”? Ugyan már! Olvassuk csak el a definícióját a Magyar nyelv értelmező szótárában: „…olyan mondatszerkezet, amelyben az alany nem cselekszik, hanem eltűr, elvisel, elszenved vmely cselekvést, történést, állapotot.”) Felállíttatott a tudományos kutatás és a kultúrpolitika új intézményrendszere: a tudomány az államteológia és az úgynevezett „piaci igények” szolgálólánya lesz, a kultúra pedig mazsola az ország tortáján. A lényeg, hogy mindenki tudja, hol a helye – azok is, akiknek nem jut hely. Sőt, elsősorban ők.

Lesz persze múlt is. Sok múlt. Új múltak, bár nem túl meglepők, hiszen a jelenünkből fejtik vissza őket – múltunk, és persze jövőnk is a jelen áldozata. A Nemzeti Összetartozás Éve lesz 2020, a trianoni békeszerződés századik évfordulója. A NER imádja az efféle oximoronokat, egy nagy, lelkes jótékonysági vadászat az egész ország. És a történelmet is imádja, nagyipari módszerekkel folyik a múlt gyarmatosítása. Láthatjuk majd, ahogy Dózsa László (1942-) megpróbálja kiverni a töltőtollat Kun Béla és Károlyi Mihály kezéből, mikor azok alá akarják írni a békediktátumot, de ezt megakadályozzák a nyugatalkonyi háttérhatalmak; Dózsát kivégzik, utána verbunkosokat énekel. Nemigen fogjuk viszont hallani annak a két politikusnak a nevét, akik a Horthy Miklós kormányzó által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány tagjaiként valójában aláírták az ország felosztását jelentő békét: Benárd Ágost, a Kormányzó Úr Őfőméltósága Kormányának népjóléti minisztere, valamint Drasche-Lázár Alfréd, külügyminisztériumi államtitkár, a békeszerződés aláírására kinevezett rendkívüli és felhatalmazott miniszter.

Lesz politika is. 2020-ban nem lesznek ugyan választások, de immár minden év választási év, állandósult kampányban élünk. Márpedig a választások, ugye, a demokrácia ünnepei, folytonos tehát az ünnep, mindennap karácsony (sosincs nagypéntek). Számíthatunk újabb szaftos videókra, pajzán szelfikre, kormánytól is, ellenzéktől is. Több talán nem is kell: csak a lényeg legyen látható, majd ezt nevezzük lényeglátásnak. Megerősödik az ismét színpadra állított kétszemélyes monodráma: az Orbán–Gyurcsány tengelyre felfűzött moralitásjáték, a bazári komédia, ahol mindenki tetszés szerint választhatja ki, hogy ki a Jó, ki a Gonosz. Egymásba olvadnak az egymást feltételező narratívák. A kormány és az „ellenzék vezető erejének” fénykörében tétova bogárkákként csaponganak a többi, kiegészítő pártok – egyre szűkebbre szabott keretek között játsszák el az országgyűlés színpadán és a kiaknázható önkormányzatokban a „Működik még a demokrácia” című tragikomédiát. Néhány városi színházban talán valódi alternatív előadásokra is sor kerül majd. Figyeljünk oda ezekre! Nem lesz könnyű megkülönböztetni a változás lehetőségét a változatlanságot garantáló azon árucikkektől, amiket „változás” feliratú díszpapírba csomagolnak.

Valami biztos megmarad a Nemzeti Összetartozás Évében: a nemzeti szétszakadás. A kerítések az ország körül, a kerítések az országon belül. A parcellázás. Lényegében minden párt egyetért a valóságos és átvitt értelmű határkerítések fenntartásában, építésében.

Veszünk egy új hőerőművet! Kár, hogy régi. Lesznek új szuperkórház-terveink. Aztán még újabbak. Sok-sok helyszínrajz és látványterv. Lesznek új stadionok. Sajnos, a foci a régi marad – ugyanazok a szabályok, ugyanazok a játékosok. Egyre többen szorulunk a társadalom kispadjára, hogy ott bűnös életvitelszerűséggel tartózkodjunk.

Persze – közhely –, garancia csak arra van, hogy semmire sincs garancia. Így lesz, HACSAK nem történik valami. Mert a „hacsak” mindig váratlan, csak visszatekintve magától értetődő. Mert jósnak lenni egyszerű dolog, hacsak… Ennek a hacsaknak a jegyében kívánok mindannyiunknak valamilyen újesztendőt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!