Több millió forintból állapították meg: a parkokba pihenni járnak az emberek

Újabb szerződés került nyilvánosságra az előző fővárosi városvezetés idejéből.

  • hvg.hu hvg.hu
Több millió forintból állapították meg: a parkokba pihenni járnak az emberek

Nettó hárommillió forintról adott be 2016-ban számlát a Főkertnek a budaörsi Fidesz volt elnökének cége, az Axilior Kft., de összesen akár a hatmillió forintot is elérheti a Főkert által megrendelt kutatások értéke – állítja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a most már felszámolás alatt lévő cég arról végzett felmérést, hogy mire használják az emberek a parkokat.

Megállapították például, hogy a többség, 84 százalék, sétálni, pihenni megy a parkokba. A második leggyakrabban említett cél a „másokkal való találkozás és a rendezvényre járás”. De az is kiderült, hogy „a fővárosiak véleménye szerint a Főkert megfelelően látja el a feladatait”.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a lapnak azt mondta: a felmérésről készült szerződések, számlák is a Főkert felügyelőbizottsága elé kerülnek.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.