szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Majd egy perccel később újabb közleményben támadták a civil szervezetet.

Végrehajtotta a Kúria ítéletét a Miniszteri Kabinetiroda, és a kormány honlapjának nyitóoldalán kért bocsánatot a Helsinki Bizottságtól.

A Kúria korábban kimondta: hogy a Rogán-minisztérium megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét egy, a 2017-es „nemzeti konzultáció” kérdőívében szereplő állítással. A „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció úgy állította be a civil szervezetet, mintha azt akarnák elérni, hogy a menedékkérők másoknál enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

©

A Kúria még tavaly tartotta fenn erről szóló korábbi ítéletét, mely szerint a kormánynak kétmillió forintos sérelemdíjat is kell fizetnie,

a bocsánatkérésnek pedig 30 napon át kint kell lennie a honlapján.

Persze nem a Miniszteri Kabinetirodáról lenne szó, ha nem lenne a történetben egy kis csavar. Egy perccel a bocsánatkérés után, 16:42-kor egy újabb közlemény jelent meg a kormany.hu-n, amelyben leszögezik, hogy ugyan tudomásul veszik a Kúria döntését, de továbbra is minden lehetséges eszközzel fel fognak lépni a migráció, és minden olyan tevékenység ellen, ami ezt ösztönzi.

Ezután tételesen felsorolnak öt olyan alkalmat, amikor szerintük a Magyar Helsinki Bizottság bevándorláspárti akciókat kezdeményezett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Profil-főszerkesztő: Ami történt, nemcsak az egyik újságíróm elleni fenyegetés, hanem támadás a sajtószabadság ellen

Profil-főszerkesztő: Ami történt, nemcsak az egyik újságíróm elleni fenyegetés, hanem támadás a sajtószabadság ellen

Hatvan-hetven választókerületben lesz MSZP-s jelölt az előválasztáson

Hatvan-hetven választókerületben lesz MSZP-s jelölt az előválasztáson

50 éves korában meghalt DMX, világhírű rapper

50 éves korában meghalt DMX, világhírű rapper