szerző:
hvg.hu

A férfi a pincében hantolta el a holttestet.

Egy bajai nő arról tett bejelentést csütörtök délután a helyi rendőrségen, hogy eltűnt a 79 éves édesanyja. A nyomozók az eltűnés körülményei alapján arra gyanakodtak, hogy bűncselekmény történt, és rövid időn belül meg is találták a sértett holttestét.

A rendőrök szerint egy nappal korábban az unokája, egy 25 éves bajai férfi bántalmazta az otthonában az idős nőt, aki életét vesztette. A férfi a holttestet ezután a pincében ásta el.

A hatóság halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a férfival szemben, aki a kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Választóira bízná jövőjét Simonka György

Választóira bízná jövőjét Simonka György

Csak egy év volt melegebb 2019-nél a feljegyzéseket kezdete óta

Csak egy év volt melegebb 2019-nél a feljegyzéseket kezdete óta

David Attenborough: Tudjuk, hogy cselekednünk kell, de nem tesszük

David Attenborough: Tudjuk, hogy cselekednünk kell, de nem tesszük

Támogatták az új orosz miniszterelnök kinevezését

Támogatták az új orosz miniszterelnök kinevezését

Egy szörnyeteg képe rajzolódik ki az Epstein ellen benyújtott vádiratból

Egy szörnyeteg képe rajzolódik ki az Epstein ellen benyújtott vádiratból

Mindent beismert: elítélték a diákok pénzét elsikkasztó „fideszes tanár urat”

Mindent beismert: elítélték a diákok pénzét elsikkasztó „fideszes tanár urat”