Elfogták a Népfürdő utcai emberölés feltételezett elkövetőjét

A rendőrség szerint a férfi egy másik életellenes bűncselekménnyel is megalapozottan gyanúsítható.

  • hvg.hu hvg.hu
Elfogták a Népfürdő utcai emberölés feltételezett elkövetőjét

Ahogy akkor hírt adtunk róla, január 14-én kora este holttestet találtak Budapest XIII. kerületében, a Népfürdő utcában, egy irodaház közelében. Az áldozat – egy 33 éves hajléktalan nő – súlyos bántalmazásba halt bele.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya az ügyben halált okozó testi sértés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és megkezdte az elkövető felkutatását.

A hatóság pénteki közleménye szerint a nyomozás során kiderült, hogy a nő bántalmazója a 39 éves D. Lajos, akit a járőrök február 12-én délután a IV. kerületben, az Óceánárok utca erdős területén elfogtak.

A nyomozók megállapították, hogy D. Lajos megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy tavaly szeptember 8-án késő este a XIV. kerület Róbert Károly körúti felüljáró alatt többször megszúrt egy ott alvó férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett, és halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.