„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tompai határátkelő környékén találták az alagutat a rendőrök.
A szerb-magyar határon, Csikéria térségében már a harmadik alagutat találják meg a rendőrök, amelyen feltételezésük szerint illegális bevándorlók próbálnak bejutni az országba.
A mostani nyílást egy áteresz mellett találták meg. Az első alagút a biztonsági határzár alatt vezetett át, szintén Csikéria térségében, a másodikat ahhoz közel találták meg. Emiatt a környéken gyakoribb az ellenőrzés, így találták meg a harmadik járatot is.
Erről a rendőrség azt írja, a határvonal és az ideiglenes biztonsági határzár alatt egy szerb területről induló, beton elemekből összeállított áteresz húzódik, amelynek a magyar oldalon található kijáratát korábban úgy zárták le, hogy azon ne lehessen átjutni. A képen látszik, vascsövekkel torlaszolták el a nyílást.
Mivel a nyíláson nem lehet átjutni, az egyik betongyűrű falát törték át, és néhány méteres alagutat ástak a felszínig. A rendőrök a helyszíni szemle után befedték a nyílást.
Térképen is mutatjuk a helyszínt:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.