2020. február 23-án a pesti utcákon különös tömeg tüntetett. Akadémiai doktorok és segédmunkások, jó tanulók és bukottak, közgazdászok és közmunkások, bírók és olyanok, akiknek családtagjaik be vannak zárva. Magyarországon nem volt még példa ilyen összefogásra, ezért mindenki átélte a pillanat nagyszerűségét. Mi még soha nem tapasztaltuk meg élesben azt, hogy a társadalom kedvező helyzetű rétegeiben és a számkivetettek között vannak azonos érdekek. A felvonulók azonban tudták, hogy más országokban ez természetes. Puczi Béla emléktáblája alatt gyülekeztek a Nyugatinál, mert harminc évvel ezelőtt Marosvásárhelyen éppen ez történt: a cigányok az orvostanhallgatók segítségére siettek a bajban.

Azt szoktuk gondolni, hogy a tüntetések a demokráciát védik. Ha azonban komolyan vesszük az ókori görög analógiákat, demokráciának csak a nyugat-európai országokat tekinthetjük. Magyarország, Szlovákia, Románia, Bulgária társadalmi rendjének megnevezésére az antik párhuzamok közül sokkal inkább az arisztokratikus köztársaság kínálkozik.

A névleg szabad polgárok közül csak azok tekinthetők az állam valódi polgárainak, akik rendes oktatásban részesülnek, mert élhetnek a szabad iskolaválasztással, akik tájékozódhatnak valódi sajtóból, akik valójában választók és választhatók. Az ország lakosságának jelentős része többé kevésbé nem ilyen, a cigányok pedig biztosan nem ilyenek.

A romák számára lényegében elérhetetlen az érettségi és az egyetem, hozzájuk nem ér el a szabad sajtó, számukra nem létezik pártpolitikai kínálat, a népképviseleti testületekben egyetlen párt sem tart igényt rájuk.

Nem lehet demokráciának nevezni egy olyan berendezkedést, ahol a lakosság jelentős része ki van zárva a valódi szolgáltatásokból, a valódi információkból, s így a mindenkori hatalom játékszere. A tüntetések legfeljebb megkérdőjelezhetik az arisztokratikus berendezkedést, de nem védhetik a demokráciát, ha az nem létezik. Az elmúlt harminc év tüntetései, választásai, közoktatási és közegészségügyi intézkedései Magyarországon az arisztokrácia belügyei voltak, a társadalom jelentős részének feje fölött. A döntésekből és a szolgáltatásokból való kiszorítás a XXI. században nem lehet egyensúlyi állapot, mert az arisztokrácia hiába keres egy biztos válogatási szempontot, hogy kit tekint rendes állampolgárnak, és kit sorol lejjebb. Sem a bőrszín, sem a vallás, sem a vagyoni helyzet nem jelenthet biztos fogódzót annak eldöntésére, hogy kit kell kizárni innen vagy onnan.

A hatalom újra és újra próbálkozik avval, hogy eldöntse, mely társadalmi csoportok gyermekei kerülhetnek gimnáziumba, mely városok lakói hallgathatják a szabad rádióadást, kik árulhatnak dohányt, stb, stb. Olyan elválasztást azonban, amilyent a régi társadalmakban élvezett az uralkodó réteg a rabszolgákkal, a jobbágyokkal vagy a vallási kisebbségekkel szemben, ma már nem lehet érvényesíteni, ezért a hatalmon levők állandó hadakozásra és szövetségkötésre kényszerülnek. A kiváltságok áttekinthetetlen rendje kasztrendszert hoz létre, de ezt is nehéz megszilárdítani. A romák kiszorításában teljes az egyetértés, de az arisztokráciának ez nem elegendő, a nemzetközi közvéleménynek pedig nem elfogadható.

A romák ezért emelkednek lényeges szereplővé a hatalom többi áldozatának számára. Az akadémikusok, a CEU diákjai, a tanárok szakszervezete a cigányok mellé álltak február 23-án. A „progresszív” politikai erők ma még ezt nem értik, és ez kisszerűségüknek legfontosabb tényezője. Miféle progresszió az, amely fél szövetséget kötni az elnyomottakkal?

Miféle baloldal az, amely a legszegényebb társadalmi rétegből senkit nem küld a parlamentbe?

A pesti utca azonban megértette az idők szavát. A magyar pártok és a magyar sajtó ugyan nem lát ki provinciális nézőpontjából, de a pesti nép és a falusi cigánytelepek népe a legkorszerűbb politikai megközelítést hozta elénk február 23-án. Legyen szabad itt most kitágítanom a perspektívát a nemzetközi összefüggésekig, hogy ez világossá váljon. Populista rezsim ugyanis nemcsak hazánkban jött létre, hanem a világ olyan hatalmas országaiban is, mint például Brazília vagy India. Ezekben az országokban a kormányrudat olyan erők ragadták magukhoz, amelyek nyilvánosan elutasítják a tudományt és lecserélik a kultúrát, gúzsba kötik a civil szervezeteket és fölvásárolják a sajtót, rasszista kampányokat indítanak tiszteletre méltó személyek és etnikai kisebbségek ellen.

Brazília példája ismerős lehet mindazoknak, akik aggódnak a klímaváltozás miatt. Bolsonaro nevét a művelt újságolvasó hazánkban is ismeri. Tudjuk, mi a véleménye a tudósokról, a jogvédőkről, sőt még a melegekről is. Sokan követték azokat a híreket, amelyek a nagy hatalmú Bolsonaro rezsimje és maroknyi indián törzsek harcáról szóltak egy-egy darab esőerdő megmentéséért. Ezek a lenézett írástudatlan „vademberek” gyakran többet értek el a klímaváltozás elleni harcban, mint egyetemi tanszékek és jól szervezett környezetvédő tömegmozgalmak. Brazíliában a szemünk előtt zajlik ugyanaz, amit február 23-án a pesti utcán láttunk: erős szövetséget kötöttek a tudomány képviselői, a progresszív mozgalmak és a kitaszított etnikai kisebbségek.

Ha pedig február 23. hősei a cigányok, vessünk egy pillantást Indiára. Az indiai miniszterelnök legjobb barátja Bolsonaro, őt hívta díszvendégül az Alkotmány ünnepére most januárban. Másik példaképe Trump, akinek e heti indiai látogatására egész városrésznyi nyomortelepeket vettek körül magas falakkal, hogy az amerikai elnököt ne zavarja a látvány. Az indiai kormánypárt decemberben vitte keresztül kedvenc törvénymódosítását a parlamenten, amely kimondja: a határon túli hinduk állampolgárságot és szavazati jogot kapnak. Ugye ismerős? A migráns muszlimoktól és őserdei törzsektől ugyanezeket a jogokat megvonják. Ugye logikus? Az összes indiainak dokumentumokkal kell bizonyítania, hogy megfelelő származású. Ugye ez is ismerős… Ámde mi történt? Napokon belül milliók lepték el az indiai nagyvárosok utcáit, hogy jelezzék: nem fogják megmutatni a papírjaikat az állam ellenőreinek, mert szolidárisak a szorongatott etnikai kisebbségekkel. A szövetségi államok sorra bejelentik, hogy nem hajtják végre az új törvényt. Két hónapja zajlanak a tömegtüntetések. Nemcsak a muszlimok tüntetnek, hanem velük sok tízmillió hindu. A magyar újságolvasó erről mit sem sejt, minket erről nem tájékoztatnak. Pedig ez zajlik most a világban. És most már Pesten is.

A roma és nem roma felvonulók a magyar történelemben először jelezték tömegrendezvényen, hogy a cigánygyerekek iskolai helyzete és a demokrácia állapota elválaszthatatlan ügy. Megérdemlik a csillagos ötöst földrajzból, mert egyszerre léptek a brazilokkal és az indiaiakkal. Történelemből, mert történelmet írtak. És állampolgári ismeretekből, mert rátaláltak a demokratikus átalakulás kulcsára.

A progresszív politikai erők pedig pótvizsgázhatnak a kettesért.

A szerző a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója