Tetszett a cikk?

Maguk egy vírus – mondja Smith ügynök a Mátrixban az emberiségről. Én remélem, hogy okosabbak vagyunk. De előbb-utóbb kiderül.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Kétszáz koronavírusos katona halálát jelentették Észak-Koreából. A turizmus arrafelé úgyszólván minimális, migráció nem fájdítja a fejüket, a dzsucse-rendszer pedig büszke arra, hogy amit csak lehet, házilag állít elő, hidrogénbombától a rizsig. (A rizs nem mindig jön össze.)

Budapestről húszezer forintból Izlandig el lehet repülni, vagy bárhová, amíg a fapados visz. Banán sem egyszer egy évben van, ahogy passiógyümölcs meg datolya is kapható bármikor. És ez így mindenkinek megfelel – noha egy kicsit unalmas. Borzongatóan izgalmas megvenni a tíz kiló lisztet, családi vésztartalékot halmozni fel a pincében, és egyszerre félni és remélni egy új, egészen más világot, ahol a cserkészerények számítanak, és nem a lájkok. Ezen az elvágyódáson nyugszik minden világvége-kultusz, az olaj elfogyásától az atomháborúig.

Mindenesetre ha így utazgatunk és kereskedünk keresztül-kasul a világban, akkor semmi csodálatos nincs abban, hogy egy Kínában felbukkanó vírus egy hónap alatt eljut a világ minden tájára. Ez az ára az infrastruktúrának, amely kiszolgál minket: nemcsak mi használjuk, hanem a rovarvilág és a kórokozók is.

Semmi, semmi újdonság nincs ebben eddig. Így kapták el az indiánok a vitorlás hajókon odaszállított himlőt és influenzát. Csak tovább tartott az utazás, de akkoriban türelmesebbek voltak az emberek, és a vírusok is.

Hogy újfajta vírusok alakulnak ki, az szintén természetes jelenség. Meglepő a tapogatózás és a bűnbakkeresés, mert ehhez nem kell denevért enni, elég hozzá a mutáció és szelekció isteni, sőt, Istent leváltó logikája.

A világ közös.

Közösek a vírusok és a klíma is, egyik sem illetődik meg attól, hogy ki van táblázva az államhatár. Az észak-koreainál jobban egyik sincs kitáblázva, aztán tessék. Jobb lesz tehát tudomásul venni, hogy lesz még ilyen, sőt még ilyenebb is. Ezt a millió szállal összefűzött, globalizált világot kell megvédeni, és megfizetni az árát emberéletben is. Nincs út visszafelé. Nincs alternatíva, soha nem lesznek már elszigetelt, fallal körülvett kiskert-országok, ahová nem teszi be a lábát a világ összes baja. Már csak azért sem, mert az olyanokban mérhetetlenül ócskább lenne az élet, és a falak a bentlakókat zárnák börtönbe, nem a külvilágot tartanák kint. Ahogy Észak-Koreában.

A közös világ ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a vírussal ne egyenként szálljunk szembe, hanem a világ összes eszével és erőforrásával. Kínai génkutatók, amerikai gyógyszerészek, európai vegyészek rakják össze tudományukat, és ha kitart a járvány, meg fogják találni az ellenszerét.

Amint megtalálták több mint tíz éve a H1N1-re is a gyógyszert. Az elmúlt évtized legnagyobb egészségügyi botránya volt. A Roche tonnaszám sózta rá a kormányokra a Tamiflut – köztük a magyarokra –, a WHO tisztviselői pedig rajta voltak a fizetési listáján, és pörgették a pánikot. Az a járvány aztán lelohadt, az oltóanyag megpimpósodott, a pénz elszállt. Mindenki vállvonogatva nyugtázta, örült, hogy mégse halunk meg mind, aztán annyiban maradt.

A vírus próbára teszi államainkat és intézményeinket. Biztosan járható út, hogy nagyvállalatok szabják meg életmentő gyógyszerek árát? Ki és hogyan ellenőrzi őket? Nem lenne-e képes az 450 milliós Európai Unió orvost és felszerelést küldeni a gócpontokba, segítve nemcsak a védekezést, de az összetartozást is? Egyáltalán mi a szart csinál az unió, miközben Olaszország kiköpi a tüdejét? Mi kellene ahhoz, hogy hatékonyabban reagálhassunk?

Megvárjuk-e, amíg a vírus felfogja a nemzet fogalmát, vagy alkalmazkodunk a világképéhez?

Valóban az a leghatékonyabb szervezőelv, hogy öt-, tíz- és húszmilliós országok vezetői próbálják követni a hírek és álhírek dömpingjétől remegő közhangulatot, és produkálni valami cselekvésszerűt? Van-e jobb ötletünk, mint egyenként rettegni a pincében? Bonyolult viták ezek, és félő, hogy a járvány gyorsabban múlik el, mint hogy rákényszerülnénk végigharcolni őket.

Aztán majd jön a következő, és lehet, hogy az nem egy tüdőgyuszi lesz.

A vírus egyszerű gépezet. Terjedni akar, és túlélni. Ha a fehérjéi nem felelnek meg a célnak, jön egy mutáció, és próbálkozik újabbakkal. Amelyik sikeres, az fennmarad, és hódít. Amelyik nem, az selejt, és kihal.

Van mit tanulni tőle.

A vírus milliárdnyi egyed halála árán éri el célját. Nincs ugyanis esze, csak végtelenül sokszor dobhat a kockával. Nekünk elvileg van. De ha nincs kedvünk használni, dobálhatunk vele versenyt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!