Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy 18 éves férfit gyanúsítanak.
Két embert megöltek Diósdon, egy 18 éves férfit gyanúsítanak a gyilkossággal – tette közzé a rendőrség pénteken a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a Pest megyei településről péntek hajnalban, fél kettő körül hívta a rendőrséget egy fiatal férfi, és azt mondta, hogy baltával végzett két ismerősével. A járőrök ezután a helyszínen elfogták, és előállították Z. Józsefet, aki ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – írták.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.