szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azonnali kérdésekre válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök, a Jobbikkal kemény csörte volt, Mesterházy Attila szocialista politikus viszont meglepte a felszólalásával.

Koronavírus - a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Három hete érkezett azonnali kérdésekre válaszolt a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, Jakab Péter Jobbik elnök kérdezett először. Arról beszélt, látszik, hogy Orbán nem dolgozott máshol, a való életben ugyanis szerinte nem úgy működik, ahogy a kormány elképzeli, hogy majd megegyeznek a munkaadók és munkavállalók. Szerinte ugyanis a német multit nem érdekli a magyar dolgozó, csak a profit, a magyar kis- és közepesvállalkozások pedig nem tudnak mit tenni, mert nem kaptak mentőövet a kormánytól.

Visszautalt Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnökének nyilatkozatára, aki azt mondta, annyian mennek tönkre, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

Ha nem tudnak mit kezdeni velük, akkor mihez kellett a rendkívüli hatalom, a korona?

Orbán Viktor szerint itthon igenis olyan a rendszer, hogy a munkaadók és a munkavállalók megállapodnak egymással, példaként a minimálbért is felhozta.

Mi nem osztjuk ezt az osztályharcos felfogást, nem akarjuk egymás ellen fordítani a munkaadókat és munkavállalókat.

Megfejtette, azért látja így a Jobbik a helyzetet, mert baloldali egységben vannak. Orbán az ellenzék szemére veti, hogy nem veszik figyelembe, hogy most vádaskodás helyett az ország érdeke és az összefogás lenne a legfontosabb.

Nézhették volna, mi Magyarország érdeke, de egy percig sem tették. Az elmúlt hónapokban csak egyet biztosítottak, ha az ország bajban van, önökre nem lehet számítani

– mondta Orbán. Jakab szerint a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is társul, eddig a kormány az 51 ezer új munkanélküliért felelős. Magyarok tömegei mennek tönkre, miközben Mészáros Lőrinc és Tiborcz István folytatják a beruházásokat.

Rossz az irány, nem a családdal meg a haverokkal kell most szolidárisnak lenni, fizessenek adót azok, akik kormányzati háttérrel lettek piszok gazdagok. Fizessenek Mészáros-adót!

– érvelt Jakab, aki szerint ezzel meg lehetne menteni munkahelyeket. Konkrétan rákérdezett, hogy Orbán támogatja-e a Mészáros-adót.

Orbán erre keményen visszaszólt: a Jobbik az egyetlen párt, amit kilóra megvettek, erről mindenki tud. (Nem ejti ki Simicska Lajos nevét, de a háttérből bekiabálják, ha nem lenne teljesen egyértelmű, közben nagy taps és elismerő huhogás is hallatszik.)

Ha szeretnének közadakozni, beszéljék meg a gazdájukkal, hogy hogyan tehetik meg. Ha ez nem elégséges, az új szövetségeseik vörösbáróival is válthatnak pár szót.

Eggyel tovább is ment:

a Jobbik régóta a baloldal szekerét tolja, már nem is Jobbik, hanem Ballik.

Mesterházy meglepte Orbánt

A következő kérdező Mesterházy Attila szocialista politikus, aki azt mondta, szurkol, hogy a kormány lépései sikeresek legyenek – szerinte mindenkinek ez az érdeke –, hiszen ha nem lesz az, akkor egyre többen halnak meg vagy mennek tönkre.

Arról is beszélt, az ország szuverenitását nézve nem mindegy, kitől mennyire függ a gazdaság, "az egész világ Kínánál áll sorba, ez komoly veszély". A kilábalás nemzetközi verseny is, itt az idő újratervezni a gazdaságot, nagyobb önállóságra, új gazdasági szerkezetre van szükség, hogy az ország versenyképesebben kerüljön ki a válságból.

Kétségkívül zavarba hozott

– válaszolja erre Orbán, majd elnézést kér Mesterházytól, hogy az előbb egy kalap alá vette a Jobbikkal. Azt mondta, most számos lezártnak tűnt kérdés nyílik újra, a stratégiáról készek az ellenzékkel is egyeztetni.

Mesterházy javaslatot tett egy olyan testület felállítására, amely hosszú távon gondolja újra a gazdaság, oktatás, egészségügy és szociális szféra helyzetét, Orbán erre is nyitott.

Orbán ismét elemében

A DK-s Arató Gergely először is visszautasította, hogy lenne bárki, aki ne a sikeres válságkezelésnek és a gazdasági károk enyhítésének szurkolna, szerinte ez aljas és ócska trükk volt Orbántól. Arra kíváncsi, hogy az elmúlt időszakban mennyivel emelkedett a munkanélküliek száma, hiszen több szám is elhangzott erről. Úgy látja, Orbán válságkezelő intézkedései nem hatásosak, a kormány milliókat hagy az út szélén.

A gazdasági mentőcsomagocska nem ment munkahelyeket, a bejelentése óta újabb ágazatokra terjedt át az elbocsátási hullám.

Orbán szerint ugyan csábító lenne egy DK-s képviselővel erőteljes vitába bocsátkoznia a munkahelyteremtő programról, de sportszerűtlenül jelentős lenne az előnye. Azt azért megemlíti, 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott, a válság előtt viszont már 4,5 millió. Elmondta, a kormány a KSH számaiból indul ki.

Arató szerint nincs szánalmasabb annál, hogy 10 év kormányzás után még mindig visszamutogatnak, mire Orbán megjegyezte, itt ők vannak körhátrányban,

mi nem tudjuk a múltat végleg eltörölni, de szívesen felidézzük azt.

Ezután Arató szemére vetette, hogy kormánypárti képviselőként megszavazta a 13. bér és nyugdíj elvételét, a gyes csökkentését, az ingatlanadót, a vizitdíjat, a tandíjat és az áfaemelést. Orbán erre nagy tapsot kap.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt is a munkahelyteremtést kéri számon. Orbán nem részletezi, hogy a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium vagy ő mivel számol, azt viszont elmondja,

nem lesz olyan ember, aki alól kifut úgy a három havi álláskeresési támogatás, hogy ne kapjon állásajánlatot a piactól vagy az államtól.

A kormánynak ez az egy forgatókönyve van, ezt fogják megvalósítani.

A Párbeszédes Kocsis-Cake Olivio maradt ugyanennél a témánál, személyes történeteket sorolva azt kérdezte, mikor segít a kormány az állásukat vesztő embereknek. Orbán azt mondta,

a monotóniatűrő-képesség fontos feltétele a munkájának,

majd megismétli az előző kérdésre adott válaszát. Annyit hozzátesz, hogy létrehoztak egy felülről nyitott, 50 milliárdos alapot, oda lehet majd támogatásért fordulni.

Feltűnik a Pesti út

Egy kis "lazításként" jön a sorban a fideszes Dunai Mónika, aki a Pesti úti Idősek Otthonáról tesz fel azonnali kérdést a kormánynak, mire Rétvári Bence államtitkár azt mondja, nem maradhat el a felelősségre vonás. Felelőtlenséget és vergődést látnak Karácsony Gergelytől, aki mindig másra mutogat és mást hibáztat az otthonban kialakult góc miatt, a saját felelősségét nem ismeri el.

Ezután ismét Orbán következik, akit a jobbikos Steinmetz Ádám kérdez. Messziről indít, a sport közös szeretetéről beszél – visszautalva Orbán korábbi kritikájára megjegyzi, mindketten jobbosok –, majd azt firtatja, Orbán támogatná-e, hogy az egészségügyi intézményeknek is fel lehessen ajánlani tao-támogatást, hasonlóan a sporthoz.

Orbán szerint ezt a kérést át kellene gondolnia még egyszer: most a beszedett társasági adóbevételt a kormány osztja szét az egészségügyi intézmények között, nem támogatná, hogy erről a multik döntsenek, mert az aránytalanságokhoz vezetne.

Steinmetz hangsúlyozza, ez csak egy kiegészítő lehetőség volna. A vitát Orbán azzal zárja rövidre, hogy várja erről a javaslatot, illetve a parlementi bizottsági vitát, utána készen áll megfontolni a kérdést.

Hiába kérdezik tizedjére

A független Székely Sándor is arra volt kíváncsi, mikor adnak pénzt az embereknek. Szerinte már a járvány előtt is szociális válság volt, ami most egyre súlyosabb, az adatok szerint 320 ezerre nőtt az álláskeresők száma, sok százezer ember nem tudja, mit hoz számára a következő pár hónap. Azt kérdezte, mikor emelik a családi pótlékot és a minimálbért 200 ezer forintra.

"Én nem voltam itt a megelőző percekben, vagy ön? Negyedszer beszéljük meg a kérdést, hogy mi a kormány gazdasági válságkezelési stratégiája" – mondja Orbán. Azt mondja, hiába kérdezik meg tőle tizedjére is ugyanazt, a kormány kitart a munkaalapú gazdaság mellett, míg az ellenzék szerint pénzt kellene osztani, munkafedezet nélkül.

Nem segélyt osztunk, mi munkahelyeket akarunk teremteni.

Orbán együttműködést kért, Székely szerint ezt nehéz volna megadni.

Harangozó Tamás szocialista politikus kérdezett utolsóként Orbántól, arról beszélt, jó lenne együttműködni a kormánnyal, de annak az a feltétele, hogy nem élnek vissza a hatalmukkal. Úgy látja, a Pesti úti tragédiát a kormány politikai eszköznek használja fel Karácsony Gergely lejáratására.

Ha nem így lenne, akkor a tatabányai állami kórházban történt tragédia, vagy a mezőszilasi otthonban történtek miatt ön vállalná személyesen a felelősséget, és nyomoznának a kormány tagjai ellen. Ez sem lenne normális.

Szerinte nem igaz, hogy magánraktárakban ne tárolnának védőfelszereléseket. Miközben Orbán hetek óta "szkafanderben járja a kórházakat PR-videókat készítve", épp most akadt ki egy nyugat-magyarországi orvos, hogy 3 maszkot kaptak, a többit az Aliexpresszen rendelték meg az osztály számára. Ez nincs rendben, mikor kapják meg az emberek a védőfelszerelést – kérdezi Harangozó.

Orbán szerint ők mindent megtesznek azért, hogy a járvány végéig a Pesti úti szabálytalanságok ne uralják el a belpolitikát, addig a hatóságoknak kell végezniük a munkájukat, és feltárni az eseményeket, bárhol is történjenek azok.

A felelősségről szóló politikai vitát a járvány után nyitják meg,

– mondta Orbán, de azért emlékeztetett, abból az intézményből került ki az elhunytak 10 százaléka. Lesz erről tehát mit beszélni. Orbán elmondta azt is, a kórházparancsnokok jelentései alapján 10 napra elég védőfelszerelés van a kórházak raktáraiban.

Harangozó szerint Orbán lehazugozta az orvosokat és szociális munkásokat, mire a kormánypárti padsorokból zajongani kezdtek. Harangozó azzal érvelt, az egészségügyi dolgozóktól elhangzott érveket sorolta. Szerinte már most is politikai cirkusz folyik a Pesti út miatt, Karácsony ellen boszorkányüldözés zajlik, ha Orbán komolyan gondolná, amit mondott, Dunai Mónika azonnali kérdése sem hangzott volna el.

Orbán kettőjük vitáját azzal zárja, köztük mindig a hitelesség-hiteltelenség a fő kérdés, így idézett egy korábbi Harangozó nyilatkozatot arról, hogy a szocialista kormányok mindent és annak ellenkezőjét is megcsinálták, elárulták a saját szavazóikat, ezért senki sem hallgat rájuk.

Ne csodálkozzon, ha én sem hallgatok önre

– mondta Orbán. Ezzel a miniszterelnöknek címzett azonnali kérdések végére értek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Féltékenységből vágta el a nagyapja torkát, vádat emeltek ellene

Féltékenységből vágta el a nagyapja torkát, vádat emeltek ellene

Megkérdeztük az Operatív törzset, milyen teszteket használnak, azt válaszolták, hordjunk maszkot

Megkérdeztük az Operatív törzset, milyen teszteket használnak, azt válaszolták, hordjunk maszkot

Koronavírusos lett Marsi Anikó és Osvárt Andrea

Koronavírusos lett Marsi Anikó és Osvárt Andrea