„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy ember megsérült a balesetben.
"Egy rendőri jelleggel ellátott szolgálati gépkocsi" elé szaladt ki egy vad vasárnap reggel fél 6-kor Budapesten a Városmajor utcában, a sofőr pedig elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést. A kocsi ezek után egy parkoló autónak ütközött és felborult. A balesetben egy ember sérült meg - derült ki a police.hu közleményéből.
A helyszínelést 10 körül befejezték, az útlezárást feloldották.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.