Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy őzbakot gázolt el a képviselő, de a sérüléseit egy másik balesetben szerezte.
A megvádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György a közösségi oldalán írta meg, hogy elütött egy őzbakot. Saját bevallása szerint az autója ripityára tört.
A politikus arról is írt, hogy sérüléseket szenvedett, amelyeket azonban nem a kinyíló légzsák okozott: egy mozgó sziklakerti kő gáncsolta el. Azt írta, hogy néhány horzsoláson kívül nem esett baja.
Simonka György és 32 vádlottársa bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség, a vád szerint 1,4 milliárdos kárt okoztak. Az ügyészség Simonkát tartja a szervezet fejének, a politikus ellen 850 millió forintos vagyonelkobzást kért. Simonka tagadja bűnösségét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.