Mégsem kamerázzák be az iskolákat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta szerkesztőségünknek, hogy elvetették az ötletet.

  • hvg.hu hvg.hu
Mégsem kamerázzák be az iskolákat

Még az év elején beszélt arról a köznevelési államtitkár, hogy biztonsági kamerarendszer kiépítését tervezik az iskolákban. Maruzsa Zoltán az elképzelést akkor azzal indokolta, hogy meg kell védeni a pedagógusokat az erőszaktól. Az államtitkár arról beszélt, hogy nem tennék kötelezővé a kamerarendszer kiépítését, csak azokban az iskolákban vezetnék be, amelyek kifejezetten kérik.

Korábban megtudtuk azt is, hogy adatvédelmi jogszabály nem zárja ki, hogy az iskolákba biztonsági kamerákat telepítsenek. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke lapunknak azt mondta: nem támogatják a tervet nem. Szerinte egy bekamerázott osztályterem a pedagógusok számára mindenképpen érdekes helyzetet teremtene, és a többségük valószínűleg ódzkodna attól, hogy így tanítson. 

Most kiderült, hogy a kormány elvetette az elképzelést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerkesztőségünknek küldött levelében azt írta,

az iskolaőrök működéséről jogszabályok rendelkeznek majd, amelyek részben még kidolgozás alatt állnak, elvetettük ugyanakkor az iskolák bekamerázását”.

Az iskolaőrség bevezetéséről szóló kormánydöntésről a múlt heti kormányinfón számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ahogy megírtuk, első körben 500 iskolában jelennek majd meg az iskolaőrök, ezek közül 140-150 a szakiskola. A korábbi rendőrökből verbuválódó testület a tantestület része lesz, állandó jelleggel bent lesznek azokban az iskolákban, ahol nagyon súlyos fegyelmi problémák vannak.

A kormány döntött arról is, a pedagógus ellen elkövetett erőszak 12 éves kortól büntethető.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.