Egyetlen koronavíruson átesett embert találtak a II. kerület dolgozói között

Kétezer embert teszteltek le a városrészben.

  • hvg.hu hvg.hu
Egyetlen koronavíruson átesett embert találtak a II. kerület dolgozói között

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Mindössze egyetlen embernél mutatták ki a Komáromi Zoltán XII. kerületi háziorvos 2400 fős praxisához tartozók közül, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Komáromi, aki egyben a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa is, egy online beszélgetésen árulta ezt el. A beszélgetést a Friedrich Ebert Stiftung szervezte a gazdaság újraindításáról, és a 444.hu adott hírt róla először.

Komáromi szerint az az egy fertőzött is bizonyítottan kórházban kapta el a vírust.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester hasonló arányokról számolt be ugyanazon a fórumon. Abban a városrészben közel kétezer tesztet végeztek el az önkormányzat dolgozóinak körében, és csupán egy embert találtak közöttük, aki bizonyítottan túljutott a koronavírus-fertőzésen.

Korábban a négy hazai egyetem által végzett országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálat során is hasonlóan alacsony arányokat mértek: úgy találták, hogy 10 ezer főre 2,4 aktív fertőzött jut, és 1,1-2,7 ezrelékre lehet becsülni a lakosság átfertőzöttségét.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.