szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ideinél 30 százalékkal nagyobb összeg jut rá.

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ebben az évben 616 milliárd forintot kap a testület,

jövőre azonban 30 százalékkal több, 778 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Németh szerint a jövő évi költségvetés két pilléren nyugszik: a járványügyi készültségen és a gazdaságvédelmi alapon. A vírus második szakaszának leküzdéséhez, a munkahelyek megőrzéséhez, munkahelyek teremtéséhez biztonságos környezetre, olyan rendre, nyugalomra, fegyelmezettségre van szükség, amit az első szakaszban mutattak a magyarok – mondta az államtitkár.

Az államtitkár úgy látja, az ország biztonságának fenntartásában nélkülözhetetlen és kiemelkedő szerepe volt a honvédség képességeinek, a katonák elhivatottságának és felkészültségének. Hozzátette: a 2021-es költségvetés biztosítja, hogy a honvédség el tudja látni a feladatait.

Németh szerint: ha azt szeretnénk, hogy Magyarország továbbra is békés, biztonságos és nyugodt hely legyen, a lehető legkeményebben kell fellépni a migrációval szemben.

Mire fel ez a szédítő magyar fegyverkezés?

Magyarországnak olyan erős hadseregre van szüksége, amelyet a NATO bárhol a világon alkalmazni tud a szövetséges országok békéje és biztonsága érdekében - mondta a honvédelmi miniszter szombaton, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely tizedik évadának megnyitó ünnepségén.

Rendkívüli módon megélénkült az embercsempészek tevékenysége, „a Soros-szervezetek is mindig ott sürögnek-forognak a migránsok körül”, és azt halljuk Brüsszelből is, hogy a migránspártiak aktivitása megnőtt – magyarázta, megjegyezve, hogy mindezek miatt Magyarország schengeni határaira komoly nyomás hárul. Arról is beszélt, hogy kedd este 170 migránst fogtak el a határon.

Szólt arról is, hogy hétfőtől ismét üzemeltetni kell a humanitárius korridorokat, ezeket a katonák ellenőrzik, fenntartják a rendet és a biztonságos áthaladást.

A kórházparancsnokok – mondta – továbbra is 13 megye 51 kórházában vannak jelen, biztosítják a készlet- és raktárgazdálkodást, az információáramlást, és kiemelt szerepet játszanak az őrzés-védelmi feladatokban is. Jelezte: a biológiai mentesítőcsoport továbbra is készen áll arra, hogy elvégezze az ezer magyarországi idősotthon vírusmentesítését és fertőtlenítését, ha szükséges.

Emlékeztetett arra is, hogy július 1-jétől elkezdődött a speciális önkéntes tartalékosok kiképzése. Mint mondta, háromezer hely áll rendelkezésre, a július 1-jei bevonuláskor nagyjából ötszázan kezdték meg kiképzésüket. Hangsúlyozta: a speciális önkéntes tartalékosi lehetőséggel a koronavírus-járvány miatt munkahelyüket elveszítő fiatalokon segítenek, de számítanak arra, hogy a legelhivatottabbak hivatásos vagy szerződéses katonaként folytatják az életpályájukat.

Arról is beszélt Németh, hogy a honvédelem igazi nemzeti ügy, de nem lehet azt mondani, hogy teljes összefogás lenne a kérdésben. Felidézte: az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának múlt heti ülésén, illetve a költségvetés elfogadásakor „a teljes hazai baloldal a hagyományait folytatva nemmel szavazott az ország a magyar emberek biztonságára, a honvédség fejlesztésére, a vírussal kapcsolatos feladatainak ellátására”.

Az államtitkár hozzátette: a baloldal 2002 és 2010 között tudatosan építette le a Magyra Honvédséget, eladták a fegyvereket, nem becsülték meg a katonákat, rendvédelmi dolgozókat.

Magyarország biztonsága érdekében óriási szükségünk van erős, ütőképes, modern, 21. századi technikai eszközökkel és képességekkel rendelkező, a régióban meghatározó szerepet játszó magyar honvédségre. Azonban a hazai baloldal ebben a létfontosságú nemzeti ügyben is bebizonyította, rájuk a magyar emberek nem számíthatnak 

– szögezte le Németh.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Brazíliában meghaladta a hárommilliót a fertőzöttek és a százezret az elhunytak száma

Brazíliában meghaladta a hárommilliót a fertőzöttek és a százezret az elhunytak száma

Szombaton volt az idei nyár legmelegebb napja

Szombaton volt az idei nyár legmelegebb napja

A felmelegedés újabb hatalmas gyomrost vitt be az Északi-sarkon

A felmelegedés újabb hatalmas gyomrost vitt be az Északi-sarkon