Meg akarta ölni a bírót, aki elítélte őt

A vádlott levelet írt a bírónőnek, többször megfigyelte, kést is vásárolt.

  • hvg.hu hvg.hu
Meg akarta ölni a bírót, aki elítélte őt

A vádlottat emberölés előkészületének bűntette miatt a Győri Törvényszék 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre és három évi közügyektől eltiltásra ítélte június 25-én. A nem jogerős ítélet szerint az emberölés előkészülete miatt korábban már elítélt vádlott, miután szabadult a legutolsó büntetéséből, elhatározta, hogy megöli az őt korábban jogerősen elítélő másodfokú tanács elnökét.

Erről fenyegető tartalmú levelet küldött a törvényszékre a bírónőnek címezve, és vásárolt egy kést is, majd többször figyelte a sértettet a lakókörnyezetében. Mivel egyik alkalommal sem volt egyedül, nem tudta megölni.

A vádlott a bírónőt ismerő embereknek is adott megbízást a megölésére, végül maga jelentette be a rendőrségen, hogy végezni akar a sértettel, és még az első kihallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy nem tett le a szándékáról.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője a bűnösség megállapítása miatt fellebbezett. A másodfokú ügyészség szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, a büntetés azonban inkább méltányos, mert a többszörös visszaesői minőségén túl is büntetett, a cselekményét a korábbi büntetéséből szabadulását követően rövid időn belül elkövető vádlott minősített emberölést tervezett és hívott fel arra másokat is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.