Több százmilliós áfacsalás miatt vehettek őrizetbe egy szegedi önkormányzati képviselőt

Joób Márton ügyében az Origo szerint hosszabb ideje nyomoznak már. Az önkormányzat megdöbbenve értesült.

  • hvg.hu hvg.hu
Több százmilliós áfacsalás miatt vehettek őrizetbe egy szegedi önkormányzati képviselőt

Az Origo értesülése szerint több százmillió forintos áfacsalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Joób Márton szegedi önkormányzati képviselőt (Összefogás Szegedért Egyesület). Az Origó úgy tudja, hogy a NAV már hosszabb ideje nyomozott a politikus ügyében, de ezt sem nekik, sem az MTI-nek nem erősítette meg az adóhatóság. Megkeresésükre azt közölték, hogy folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak.

Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke ugyanakkor már 2019 októberében arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy információik szerint a NAV számlavásárlás ügyében indított vizsgálatot Joób cége ellen – idézi fel a 24.hu. Azt is írják, Joób – aki háromszoros kenuvilágbajnok, immáron tizenegy gyerekes családapa és a Hit Gyülekezetének tagja – az Opten nyilvántartása alapján három cégben tulajdonos. Az egyik cég reklámozással, a másik futárpostai tevékenységgel, a harmadik számítógépes programozással foglalkozik.

"Megdöbbenve értesültünk Joób Márton ügyéről, amiről semmilyen ismeretünk nem volt, és amelynek semmi köze nincs képviselői munkájához – kommentálta a hírt még kedd este a szegedi önkormányzat a Szeged.hu-nak. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy az ügy Joób vállalkozói tevékenységével kapcsolatos.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.