„Mindent, amit tudnom kellett, a rádiómban hallottam” – énekli Freddie Mercury, a Queen brit rockbanda sztárja, miközben a videóklipben a német Fritz Lang 1927-es, Metropolis című filmjének jelenetei villódznak, agymosott tömegek gépies életét mutatva. A kormányzati médiastratégia gurui aligha ezt a dalt dúdolták, amikor kidolgozták, miként kellene a nyomtatott sajtó és a tévé után a rádiók túlnyomó részét is az uralmuk alá hajtani. Amint címlapsztorink elmeséli, a folyamat lassan lezárul, és a jó érzékkel láncba fűzött rádiók sora Mészáros Lőrinc közelébe került. Mert a felcsúti milliárdos köréből mindig akadt valaki, aki a frekvenciatulajdonosoknál, röviddel a koncesszió lejárta előtt, megjelent egy visszautasíthatatlan ajánlattal.

Ha valaki jól fülel, akkor a kormányzati propaganda zajából kihallja a csendet is, amit – Fókuszban rovatunk másik cikke szerint – az okoz, hogy Rogán Antalt azóta nem engedték mikrofonközelbe, hogy tavaly szeptemberben Kötcsén átadta Orbán Viktor üzenetét a pórnépnek: az ellenzék polgármesterei, élükön Karácsony Gergellyel, alkalmatlanok. A pórnép azonban októberben valami egészen más adást foghatott a maga készülékén, így a híresztelések arról szólnak, hogy a rádiók újrahangolásánál már nem Rogán kezében lesz a távirányító, van arra új hangmérnök, aki Matolcsy György és Kocsis Máté környezetéből érkezik.

Vélemény rovatunk egyenesen sztereó élményt kínál. Ezen a héten ugyanis Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke búgja a fülünkbe, mi is szerintük a helyes taktika a Fidesz által 2011-ben meghatározott rendszerben a 2022-es parlamenti választásra. A hangszóró bal- és jobboldaláról érkező érvek egyelőre még inkább hangzavarnak, mint harmóniának tűnnek, de még van vagy másfél év azonos hullámhosszra kerülni.

A kormányközeli adótoronyból sugárzó Retro Rádió az én korosztályom zenéit játssza, és leginkább mi emlékezhetünk két történetre, és egy életútra is, amiről lapunk ír. A Gazdaság rovat cikke abba az időbe röpít vissza, amikor nemcsak a kilencvenes évek slágerei szóltak, hanem a Postabank macija is hanyatt dőlt. De a pénzintézet fordulatos sztorija még nem ért véget, s még újabb kötelezettséget róhat az államra. A Szellem rovat írása a harminc éve kirobbant Dunagate történetét eleveníti fel, ami annál homályosabb, minél közelebbről vizsgáljuk az eseményeket. Csak annyi biztos, hogy a titkosszolgálatok már 1990-ben meghallották az idők szavát, és – a hatalmon volt összes párt támogatásával – olyan mértékben titkolják a múltjukat, hogy az példátlan a volt kelet-közép-európai országok történetében. Nyitott könyv volt viszont a legendás jogászprofesszor, Sárközy Tamás élete, akiről a Magyarország rovat emlékezik meg. Mi, volt közgázosok pedig azt idézhetjük fel, hogy aki szilveszterkor „véletlenül” kivetődött az ügetőre, és odasodródott mellé, annak a szintén indokolatlanul ott lévő indexébe vidáman bevéste a jelest.

Németországban óriási hangzavart okozott Türingia – írja a Világ rovat cikke –, ahol a koalíció irányítója, a CDU válságához vezetett az összekacsintás a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párttal. A borúlátók a zajból a weimari köztársaság végét jelentő ricsajt hallják ki, amiről a Szellem plusz hasábjain ajánlott, Joseph Goebbels egykori titkárnője szavaiból készült monodráma szól. Ebben Brunhilde Pomsel azzal mentegeti magát és a németeket: hogy „az ostobák mindig is követni fogják a hamis vezéreket – aztán keservesen megfizetnek érte”.

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő