És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Garázdaság miatt indult eljárás egy nő ellen, aki egy XIII. kerületi kávézó terasza mellett kezdett el szitkozódni.
Újlipótvárosban, a Pozsonyi úti Briós kávézó teraszánál kedd délután egy 40-50 év körüli nő a vendégek között sétálgatva szitkozódni és zsidózni kezdett - írja a 444.hu.
A lap szerint a nő többeket is leparasztozott, illetve lezsidózott, mellette Adolf Hitlert éltette. Amikor a pincérek megkérték, hogy távozzon, akkor őket is lezsidózta. Ezek után tovább sétált a terasz mellett és a beszólásainak a tematikája sem változott meg. Végül többen is kihívták a rendőrséget, de a nő a kiérkező járőröket is leparasztozta, majd lezsidózta.
A rendőrök elkérték volna az iratait, de a nő inkább el akart menni a helyszínről. A cikk szerint, mivel ezzel megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól, ezért a rendőrök megbilincselték és beültették az autójukba.
A 444 a BRFK-tól megtudta, a nő ellen garázdaság szabálysértés miatt indult ellene eljárás.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.