Folytatni kell a méregdrága hólapátolás miatti nyomozást

Még 2015-ben merült fel, hogy a Türr István Képző és Kutató Intézet talán túlárazottan rendelte meg egy futballpályányi terület hóeltakarítását évi 25 millióért egy reklámcégtől. Az ügyben nyomozás indult, amit tavaly eredmény nélkül zártak le, de most az ügyészség elrendelte a folytatást.

  • hvg.hu hvg.hu
Folytatni kell a méregdrága hólapátolás miatti nyomozást

Az ügyészség az eljárás folytatására utasította a rendőrséget a Türr István Képző és Kutató Intézet által még 2013-ban és 2015-ben évi 25 millió forintért megrendelt hólapátolás ügyében – közölte Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán. Az ügyben négy évig zajlott a nyomozás, amit tavaly szüntettek meg a rendőrök arra hivatkozva, hogy “a hó- és síkosságmentesítésre fordított költségek nem határozhatók meg egzakt módon”.

A 444.hu emlékeztetett, hogy ennek az összegnek a kétszereséből egy vidéki város is el tudja végeztetni közterületeinek a hóeltakarítását.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.